2012 Leginnovatívabb játéka - A legjobb új belépők

Mike • 2013-02-20 14:49:13 • Rovat: Egyéb


Manapság egyre több a folytatás és a régi nagy címek felújítása, de azért pár fejlesztőgárda nem fél kísérletezni és valami újjal előrukkolni. Bár ők rendszerint az indie kategóriában tevékenykednek, azért tavaly pár nagyobb stúdió is megrázta magát, úgyhogy aki újdonságra vágyik, az már roboghat is tovább.



2012 Leginnovatívabb játéka - A legjobb új belépők (HD)



Kezdésnek rögtön itt van a hazánk fiai által fejlesztett Sine Mora, ami remekül idézte meg a régi idők emlékeit, ráadásul olyan nehéz lett, hogy még most is beleborzongunk. A Binary Domain is megér egy misét, ahol ugyan a játékelemek nem is, a történet viszont üde színfolt volt a tucattermékek között. A Dishonored a számos lehetőségével kenyerezett le minket, amiknek hála a többszöri újrajátszás kötelező. Szinte a semmiből robbant be a Sleeping Dogs és úgy érzem nyugodtan kijelenthetjük, a tavalyi év egyik legnagyobb meglepetése lett. Azért az RPG rajongók sem maradtak hoppon, hiszen a Dragon's Dogma konzolon, míg a Kingdoms of Amalur mindenhol hódított, előző több, utóbbi kevesebb sikerrel.


Az Arkane Studios nevével fémjelzett Dishonored vitathatatlanul a tavalyi év legjobb új belépője, amiben ugyan nagybetűs újdonság csak elvétve akad, de a kölcsönvett elemeket olyan gonddal kevergeti, rázogatja, hogy egy rossz szavunk sem lehet. A rengeteg lehetőség, még a linearitása ellenére is odaszögez a képernyőhöz, a fejlesztők által kreált világ pedig még huszadik alkalommal is lenyűgözi a játékost.

A 2012-es esztendő leginnovatívabb játéka a GameTeVe stábja szerint a Dishonored.






Címkék:  2012, Leginnovatívabb játéka


lap teteje

 

rogue

 

Heti hírek

 

Facebook csatornánk

 

Szavazás

<a href="http://www.sodahead.com/entertainment/mi-a-velemenyed-az-oldalrol/question-2185987/" title="Mi a véleményed az oldalról?">Mi a véleményed az oldalról?</a>