
2013 Legjobb repülős játéka - Szálljunk fel!

Megkezdjük a 2013-as év értékelését, az első kategória pedig nem lesz más, mint a legjobb repülős játék, ahol szerencsére szép számmal akadtak versenyzők. Ki jobban, ki rosszabbul teljesített, de a műfaj szerelmeseinek ennek ellenére sem lehetett okuk a panaszra, hiszen egyre-másra érkeztek az újabb pilóták.
2013 Legjobb repülős játéka - Szálljunk fel! (HD)
A végső győzelemre többen is esélyesek voltak, melyek közül ki kell emelni az ingyenes World of Warplanes-t, amiben ugyan rengeteg lehetőség rejlik, de a fejlesztők ezek nagy részét még nem tudták az egekbe emelni. A War Thunder-t sem szabad feledni, ami szintén az online hadszíntéren tevékenykedik, sőt megkockáztatom, hogy valamivel jobban is sikerült, mint az előbb említett játék, de egyelőre még csak béta a szentem. A modern kori repkedésből is kijutott nekünk az Ace Combat legújabb, PC-s részével, sőt az Air Conflict-nak hála még Vietnámban is megfordulhattunk pár akció erejéig.
Sokat töprengtünk a győztes személyén, de végül egyöntetűen a Rise of Flight: Channel Battles Edition-ra esett a választásunk, ami elképesztő látvánnyal, hihetetlen fizikával és valósághű törésmodellel igyekszik belopni magát a szívünkbe. Szerintünk ez sikerült is és bár nem hibátlan a kicsike, még mindig a legjobb szimulátor a tavalyi év borongós egén.
A 2013-as esztendő legjobb repülős játéka a GameTeVe stábja szerint a Rise of Flight: Channel Battles Edition.