Company of Heroes 2 Előzetes - A háború folytatódik

Mike • 2013-06-08 16:12:59 • Rovat: Előzetes


A Relic Entertainment végre visszatért a Company of Heroes sorozathoz és bár a THQ csődje kissé beárnyékolta a folytatást, a SEGA jött, látott és felvásárolt mindent, ami a játékkal kapcsolatos. Az előd magasra tette a mércét, de nem kell aggódni, elvégre is a srácok tudják, hogy mitől döglik a háború.



Company of Heroes 2 Előzetes (HD)



A Company of Heroes 2-ben az 1943-as évtől kezdődően kóstolhatunk bele a második világháborúba, méghozzá nem a jól megszokott nyugati hadszíntéren, hanem a keletebbre fekvő harcmezőkön. Ennek köszönhetően az időjárás komoly szerepet kap a kalandjaink során, sokszor kell megküzdenünk a hideg téllel, a hóval és a faggyal.




Játékmenet terén ezen kívül nem várható lényeges újítás, inkább csak a korábban is ismert elemek átpolírozása. Ez persze nem is baj, hiszen ha valami egyszer jól működik, akkor azon vétek változtatni. Korábban volt alkalmunk a béta tesztben is részt venni, a látottak mindenképp bizakodásra adhatnak okot, ha pedig a kissé furcsa MI-t is kijavítják, akkor már csak az optimalizációval kell kezdeniük valamit.


Company of Heroes 2 (a kép nagyítható)

Company of Heroes 2 (a kép nagyítható)


A Company of Heroes 2 nem elégszik meg az előd árnyékával, hanem vakmerően a csúcs felé tör, méghozzá nem is esélytelenül. Az újdonságként bevezetett időjárás remek taktikákat eredményezhet, a kicsit gyorsabb harcok pedig talán több hadvezért csábíthatnak el. A megjelenés már közeleg, hamarosan beköszönt a tél.






Címkék:  Company of Heroes 2, Sega, Relic Entertainment, Előzetes


lap teteje

 

rogue

 

Heti hírek

 

Facebook csatornánk

 

Szavazás

<a href="http://www.sodahead.com/entertainment/mi-a-velemenyed-az-oldalrol/question-2185987/" title="Mi a véleményed az oldalról?">Mi a véleményed az oldalról?</a>