XCOM Enemy Within Előzetes - Taktikai kiegészítés

Mike • 2013-10-25 19:51:27 • Rovat: Előzetes


A tavaly megjelent XCOM Enemy Unknown hatalmas sikereket ért el, ami talán abban keresendő, hogy remekül nyúlt az alapanyaghoz, amit aztán jól töltött ki újdonságokkal. A fejlesztők nem is pihentek, mivel egy DLC fejlesztésébe kezdtek, aminek ára kicsit borsosnak hathat, de higgyétek el, van benne kraft.



XCOM Enemy Within Előzetes (HD)



Az Enemy Within központi sztorija szerint egy terroristacsoport feltűnése okozza a legnagyobb galibát, akiknek feltett szándékuk az idegen cuccok meglovasítása. Ezt összesen 40 új pályán akadályozhatjuk meg, melyek között lesznek olyanok is, ahol egy szál magunkban, egyetlen karaktert irányítva kell szétszednünk a soraikat.




Persze eközben az idegenek sem pihennek, akik ellen újabb eszközökkel vehetjük fel a harcot. Megjelenik a játékban a talpig páncélba lófráló katona, de szintén remekül hangzik a génmanipuláció lehetősége is, aminek keretein belül egy kiválasztott emberünket tuningolhatjuk fel egy kissé, méghozzá egy kevés űrlény DNS segítségével.


XCOM Enemy Within (a kép nagyítható)

XCOM Enemy Within (a kép nagyítható)


Az Enemy Within igazi nagybetűs kiegészítő, amibe a készítők szinte mindent belepakoltak, amit csak lehetett: új lehetőségek, pályák és eszközök, de még a multi sem maradt érintetlen, úgyhogy aki imádta a tavalyi epizódot, annak szinte kötelező vétel, a többiek pedig kezdhetnek pótolni.






Címkék:  XCOM Enemy Within, 2K Games, Firaxis Games, Előzetes


lap teteje

 

rogue

 

Heti hírek

 

Facebook csatornánk

 

Szavazás

<a href="http://www.sodahead.com/entertainment/mi-a-velemenyed-az-oldalrol/question-2185987/" title="Mi a véleményed az oldalról?">Mi a véleményed az oldalról?</a>