Invizimals - The Alliance (írott) Előzetes - Állatok a valóságban

DeathEvil • 2013-11-12 20:21:40 • Rovat: Előzetes


Készülőben van Vita-ra az első Invizimals, ami igyekszik maximálisan kihasználni a kis készülék rengeteg extra funkcióját, így reméljük sikerül kellő népszerűségre szert tennie a picit hanyagolt kiterjesztett valóságnak.



Invizimals - The Alliance Előzetes



A Sony a PlayStation Vitán is folytatja a PSP-n elindított állatbegyűjtős, harcolós sorozatát és ezúttal már a kiegészítőként szolgáló kamerára sincs szükség pluszba, elvégre már a Vita alapfelszereléséhez tartozik, ráadásul nem is egy, hanem rögtön kettő. Mondjuk az eltelt idő alatt komolyabb minőségi fejlődés is elvárható lett volna kamera fronton, de ez már egy másik történet, most koncentráljunk az állatkáinkra az Invizimals: The Alliances-ben.



Invizimals - The Alliance



A játékmenet több metódusból tevődik össze, és vannak olyan elemei melyek önálló játékelemként is működhetnének nélkülözve a kiterjesztett valóságot, de természetesen csak együtt életképes a koncepció. A játék során folyamatosan segítve, terelgetve leszünk, kedves és olykor bárgyú átvezető videokon keresztül, (melyek minőségben a '90-es évek Command and Conquer játékok átvezetőit idézik) az élőszereplős CGI-vel megbolondított mozgóképek betöltik a szerepüket.



Invizimals - The Alliance



Az Invizimals kezdetben egy kis építkezéssel nyit, ahol a fontosabb épületeinket kell felhúznunk, ahol a lényeket tarthatjuk, tréningelhetjük, vagy harcoltathatjuk. Nem kell stratégiai vénával rendelkezni az épületek menedzseléséhez, mindössze azért került ez a lehetőség a játékba, hogy a kiterjesztett valóságos puzzle feladatoknak megfelelő táptalajt biztosítson, ugyanis az épületeket a szobánkban nekünk kell megépíteni az érintőképernyő segítségével. Ha a legfontosabb létesítmények megépültek, jöhet az állatbefogás, ami szintén a valós környezetben zajlik, ugyanis az elbújt fenevadat először meg kell keresnünk vagy a hangját követve, vagy csak egyszerűen a kamerát egy színesebb környezet felé fordítva. Az elfogós minijátékok ötleteseknek ígérkeznek: jópofa, ahogy el kell kerülni a támadásokat és párszor fejbe kólintani áldozatunkat.



Invizimals - The Alliance



Igazán izgalmasnak azonban a lények összeeresztése ígérkezik. Állatkáinkkal egy arénában mérkőzhetünk meg egy vagy több ellenféllel, mely aréna akár az általunk választott valós környezet is lehet. A harcok során négyféle támadással operálhatunk, melyek ugyanabból az energiából táplálkoznak (amiből egyébként a védekezés is), így taktikusan kell küzdenünk. Minden dög egyedi képességekkel rendelkezik, melyeket a folyamatos fejlődéssel még erősíthetünk is, így igazi fenevadakat is képezhetünk belőlük.



Invizimals - The Alliance



Van még bőven pofozni való az új Invizimals-on, de összességében már egy életképes játékról van szó és nagy szüksége lenne az ilyen és ehhez hasonló címekre a Vitának, melyek a fiatalabb korosztályt is megszólítják, amellett, hogy kihasználják azt a rengeteg funkciót is, amit a kézikonzolba zsúfoltak. Ráadásul a PlayStation 3-as Invizimals - The Lost Kingdom-al is komolyabb összefonódás várható, ami még több lehetőséget feltételez, így kíváncsian várjuk jövő év elején a végeredményt.






Címkék:  Invizimals - The Alliance, SonyCE, Novarama, Előzetes


lap teteje

 

rogue

 

Heti hírek

 

Facebook csatornánk

 

Szavazás

<a href="http://www.sodahead.com/entertainment/mi-a-velemenyed-az-oldalrol/question-2185987/" title="Mi a véleményed az oldalról?">Mi a véleményed az oldalról?</a>