
Pro Evolution Soccer 2013 Előzetes - Nyugati foci japán módra

A Konami-féle Pro Evolution Soccer korábban számos hátránnyal indult a Fifa elleni meccsre, de a japánok tudják, hogy hol kell erősíteni. A hiányzó licencek nagy része már a múlt, a valósághű játékmenetet pedig még tovább csiszolják annak érdekében, hogy mindenki mellettük tegye le a virtuális voksát.
Pro Evolution Soccer 2013 Előzetes (HD)
A Konaminál igyekeznek mindent bevetni, hiszen a számos, újdonságként befutó csapat és liga mellett, még egy nyugati irodát is létrehoztak Angliában, csak azért, hogy közelebbről is megvizslathassák a foci igazi kultúráját. Reméljük ez a legújabb részen is tetten érhető lesz, bár a szimulációval eddig sem voltak gondok.
A fejlesztők, a bevált recepten ne változtass, csak épp annyit, hogy jobb legyen elvet követték, ezért markáns dolgok nem fogják majd a figyelmünket fölkelteni, viszont kisebb okosságok már feltűnhetnek az egyszeri focistának. A játékmenet még egy fokkal élethűbb és a mesterséges intelligencián is csiszoltak. Reméljük, ezúttal nem lesznek szakadékok a nehézségi szintek között és mindenki megtalálhatja a maga kihívását.
Lehet, hogy idén a Fifa 13 is bekeményít, de hogy a Pro Evolution Soccer 2013 sem feltett kézzel és hátrakötött lábakkal megy ki a gyepre, az is biztos. A japánok mindent megtesznek az ügyben, hogy lenyomják az EA Sports üdvöskéjét és ezzel újra visszacsücsülhessenek a trónra. Mennyi lesz az eredmény? Szerintem..