Assassins Creed III Előzetes - Connor krónikái
Már csak párat kell aludni és újra örülhetünk egy Assassin's Creed-nek, ezúttal azonban Ezio helyett egy új főhős kalandjaiba kukkanthatunk bele, méghozzá a függetlenségi háború idején. Connor legalább olyan kemény arc lesz, mint az előd, ráadásul Desmond is visszatér egy utolsó kaland erejéig. Utolsó?
Assassin's Creed III Előzetes (HD)
Nos igen, a fejlesztők azt ígérik, hogy Desmond története véget ér a harmadik résszel, de egyúttal egy új széria alapjait is lefektetik vele, de a részletek természetesen csak a megjelenés után derülnek ki. Addig is örüljünk Connor-nak, a félvér indiánnak, aki tomahawk-kal a kezében és lőfegyverekkel megtámogatva szedi áldozatait.
Míg az elődökben inkább csak kiegészítő szerepet töltöttek be a különböző lőfegyverek, addig a függetlenségi háború idején szinte már mindenki rendelkezett egy-egy muskétával. Természetesen mi is használhatjuk majd eme gyilkolóeszközöket, de a lassú újratöltés és a kissé túlerőben lévő ellenfelek miatt, hamar rákényszerülünk az intim szférában történő kaszabolásra.
Altair és Ezio tehát a múlté, de Desmond tarsolyában, illetve múltjában bőven akad még akció, leginkább Connor-nak köszönhetően. Úgy érzem, hogy aki eddig imádta a sorozatot, az most sem csalódhat majd, de aki új belépő, annak is érdemes rávetni egy pillantást, ebből ugyanis nem érdemes kimaradni.