Killzone: Mercenary Bemutató - Kipróbáltuk a kicsikét

Mike • 2013-08-03 13:45:28 • Rovat: Előzetes • Platform: PSP


Olyan szerencsés helyzetben voltunk, hogy idő előtt kipróbálhattuk a PS Vitára készülő Killzone: Mercenary-t. Őszintén szólva, a kis konzolt eddig nem halmozták el remek FPS játékokkal, hiszen mind a Resistance, mind pedig a Call of Duty hagyott maga után némi kívánnivalót, de ezúttal bennünk él a remény.



Killzone: Mercenary Bemutató (HD)



Egy rövid, nagyjából fél óra hosszúságú misszióba tekinthettünk bele, amiből már leszűrhető, hogy a látvány és a körítés a PS3-at idézi. Remek grafika, elképesztő akciók és rengeteg ellenfél, akik csak arra várnak, hogy megöljenek minket. Szerencsétlenségükre mi is pont ezt akarjuk, csak épp velük.




Az irányítást remekül oldották meg a fejlesztők, szinte minden kézre áll, ráadásul még a PS Vita funkcióit is kihasználják, kezdve az érintőképernyővel, egészen a hátsó tapipadig. A végtelennek tűnő akciót időnként egyébként megszakítja pár hackeres feladvány, de pont annyi van belőlük, ami se nem túl sok, se nem túl kevés.


Killzone: Mercenary (a kép nagyítható)

Killzone: Mercenary (a kép nagyítható)


Ebből a rövid, ámbár tartalmas misszióból leszűrhettük, hogy a Killzone: Mercenary jó úton halad és ha a multi, valamint a többi küldetés is legalább annyira élvezetes lesz, mint ez, akkor könnyedén megszülethet a PS Vita első, normális FPs játéka. Úgy legyen!






Címkék:  Killzone: Mercenary, Sony CE, Guerrilla Cambridge, PS Vita, Bemutató


lap teteje

 

rogue

 

Heti hírek

 

Facebook csatornánk

 

Szavazás

<a href="http://www.sodahead.com/entertainment/mi-a-velemenyed-az-oldalrol/question-2185987/" title="Mi a véleményed az oldalról?">Mi a véleményed az oldalról?</a>