
F1 2013 Előzetes - A cirkusz idén sem áll le

A Codamsters idén is letette a nagy esküt, miszerint az évenként érkező F1 sorozatuk aktuális részében mindent kijavítanak majd, amit a rajongók kifogásoltak. Persze, ezt mindig megkapjuk, de ne legyünk naivak, számítsunk a kellemetlen meglepetésre és így csak kellemesen csalatkozhatunk a futam végén.
F1 2013 Előzetes (HD)
Szebb grafika, javított fizika, élethű törések, megújult multiplayer mód és egy nagy adag retro hangulat jellemzi az F1 2013-at. Kétségkívül az első pár kifejezés szinte mindig ott lobog az új rész kockás zászlóján, az utóbbi kettő viszont talán kissé furcsán hathat a megszokott mondandók árnyékában.
Elsőként is itt van a klasszikus mód, ahol igazi nagyágyúkkal vonatozhatunk a régi idők pályáin, ráadásul ha befizetünk a Classic Edition-re, akkor további pilótákat és aszfaltcsíkokat is bezsákolhatunk. A multiplayer megújulása is érdekes lehet, mert bár a tavalyi rész módjai köszöntenek vissza, a játék idén megkapja a RaceNet támogatást, amit már a Dirt 2 is szeretettel használt.
Az F1 2013 talán olyan lesz, amilyennek már a tavalyi epizódnak is lennie kellett volna: szebb látvány, okosabb ellenfelek, javított fizika és törésmodell. Az újdonságnak számító klasszikus mód, valamint a RaceNet támogatás is kellemesen fest az önéletrajban, úgyhogy ha szereted a száguldó cirkuszt, akkor érdemes megvárnod legalább a rajtot.