Itt a 2011-es F1 szezon KERS-szel, DRS-sel, Safety carral
A Codemasters úgy tűnik nagyon igyekszik kerülni azon feltételezéseket, hogy évről évre rókabőr Formula 1 verziókkal próbálja majd kihúzni a rajongók zsebéből az értékes bankókat, mivel annyi változtatást sikerült eszközölniük az új F1-ben, hogy már csak egy teljesen újraírt motor maradt ki a repertoárjukból. Így előzetesünkben igyekeztünk összegyűjteni az F1 2011-et illető eddigi legfontosabb és legtöbb jelentőséggel bíró újítást és változtatást.
F1 2011 Előzetes (HD)
A video nem véletlenül nyúlt ilyen hosszúra, mivel több mint hat percbe is alig sikerült belezsúfolnunk a komolyabb reformokat és a szükségszerű újításokat. Ezek mind valamilyen jelentőséggel bírnak a játékmenetet illetően és lényegi eltérést felmutatva pozitív irányba viszik el a játékot a tavalyi konverzióhoz viszonyítva.
A 2011-es szezon legfontosabb újításait sikerrel implementálták a játékba a Codemasters szakemberei elmondásuk szerint, ugyanis a KERS és a DRS is tökéletesen használható játékelemek lettek. Ezeken felül javították a korábbi súlyos box utcás kiállásoknál tapasztalható malőrt és a Safety car is képviselteti magát reményeink szerint. Az új felfüggesztési rendszernek köszönhetően egy sokkal komolyabb és élethűbb vezetései modellhez lehet szerencsénk, miközben a benzinkeverékekkel és a hivatalos Pirelli gumi fajtákkal taktikázhatunk.
Úgy néz ki, hogy az arcade és a szimulátor jellemzők között sikerült meglelnie a tökéletes középutat a fejlesztőknek, és mindenki megtalálja majd a számítását. Az is, aki csak könnyed versenyzésekre vágyik, az is, aki kemény multiplayer csatákat akar vívni és az is, aki bütykölni szeretne, taktikázni, elveszni a részletekben. Sőt, ennél még többet is várhatunk, mivel kooperatív módban egyszerre küzdhetünk egy barátunkkal ugyanazon csapatban a világbajnoki címért is. Az idei F1 igazán ígéretesnek tűnik.