Super Mario 3D World Előzetes - Csőrepedés a Wii U-ban

Mike • 2013-11-23 12:32:55 • Rovat: Előzetes • Platform: Wii


Szegény Nintendo Wii U-t még az ág is húzza, ami ellen próbálnak tenni a japánok, de valahogy semmi sem sikerül, se az árcsökkentés, se a felpezsdített játéklista. Na de talán majd most, hiszen a Nintendo benevezi a viadalba örök favoritját Mario-t, aki csapatával összefogva próbál varázslatot tenni az eladásokban.



Super Mario 3D World Előzetes (HD)



Nem lesz könnyű dolga, hiszen a Nintendo Wii U eddigi adataira talán a siralmas a legmegfelelőbb szó, de hát innen szép nyerni. Mario pedig nem is viccel, igazi nagy bulit csap haverjaival, a rengeteg gombázás közepette pedig még Boozer-t is lenyomják megszokásból.




A 3D World-ben szinte minden pályára jut majd valami újdonság, úgyhogy nem kell aggódni, nem fogunk unatkozni. Idővel további meglepetéseket is beszerezhetünk, hiszen a Nintendo már most tervezi a DLC hullámokat, amik új pályákat, eszközöket, vagy épp jutalmakat rejthetnek.


Super Mario 3D World (a kép nagyítható)

Super Mario 3D World (a kép nagyítható)


A Super Mario 3D World-nek nincs könnyű dolga, mert ha kimondjuk, ha nem, neki kell megmenteni a Nintendo Wii U-t a teljes lebőgéstől. A feladat tehát adott, az előzetesek alapján pedig sikerülhet is neki, az már más kérdés, hogy egy jó játék mennyit lendíthet az eladásokon. Hamarosan kiderülhet.






Címkék:  Super Mario 3D World, Nintendo, Wii U, Előzetes


lap teteje

 

rogue

 

Heti hírek

 

Facebook csatornánk

 

Szavazás

<a href="http://www.sodahead.com/entertainment/mi-a-velemenyed-az-oldalrol/question-2185987/" title="Mi a véleményed az oldalról?">Mi a véleményed az oldalról?</a>