PS 4 minden mennyiségben - GTV NEWS 8. hét - 1. rész
A 8. héten a rövidhírek átvették az uralmat és egy elég nagy szeletet követeltek maguknak a műsorból. A számos pletyka és kisebb bejelentés mellett azért nem kell aggódni, pár komolyabb infó is becsúszott a vége főcím elé, ahol ezúttal a PlayStation 4 és a Sony az uralkodó. Vágjunk is bele!
PlayStation 4 / PlayStation 4 / PlayStation 4
Hiába pletykálták korábban azt, hogy a PlayStation 4 nem fogja támogatni a másolt játékokat, a Sony-tól ezt cáfolták és mindenkit megnyugtattak az ügyben. Az infó alapját egyébként egy korábbi szabadalom biztosította, de mint kiderült, nem is a konzol kapcsán jelentették be azt, bár későbbi felhasználásáról nem mondtak semmit.
A hírműsor tartalmából:
Rövidhírek (0:25)
PlayStation 4 és a használt játékok esete (6:28)
A Sony-n már a PlayStation 4 sem segíthet? (7:11)
Rengetegen biztosak a PlayStation 4 sikerében, de az ellentábor sem üres. Sokak szerint a Sony nem fog kilábalni a távlati gondokból, ráadásul a Microsoft még nem is válaszolt next-gen fronton és ez még csak az egyik probléma. A másik, a mobilos piac erősödése, ami könnyen véget vethet a konzolok uralmának, legalábbis casual szinten. Persze ezek mind csak feltevések, talán idővel mi is okosabbak leszünk. Ennyi lett volna a 8. hét első hírműsora, de hamarosan érkezünk a folytatással, sziasztok.