Előzetes rovat

SimCity Előzetes - Polgármester kerestetik

SimCity Előzetes - Polgármester kerestetik


A Maxis csapata visszatért, hogy 10 év igazi SimCity nélkül töltött év után újra a polgármester bársonyszékébe ültessen minket, miközben egy város gondjait szabadítják a nyakunkba. Az új epizód minden alcím nélkül érkezik, ami már jelzi az újító szellemet, de nem kell megijedni, az alapok azért nem változtak.


Mike • 2013-02-08 21:57:55

Tomb Raider Előzetes - Lara kisasszony újra támad

Tomb Raider Előzetes - Lara kisasszony újra támad


Szegény Lara Croft szinte már mindent megélt, hiszen a kezdeti sikerek után olyan mélyrepülés vette kezdetét, amiből még a kerekded idomok sem hoztak menekülést. Az utóbbi pár rész azonban már ígéretesnek tűnt, az új reboot pedig egyenesen reménnyel teli, úgyhogy joggal bizakodhatnak a kislány rajongói.


Mike • 2013-02-04 22:18:44

Crysis 3 Előzetes - Maximum Armor és a többiek

Crysis 3 Előzetes - Maximum Armor és a többiek


A Crytek-es srácok úgy tűnik, tudják mi a dörgés, hiszen játékaik rendszerint hatalmas sikernek örvendenek, pedig nem mások csupán, mint egy gyönyörű díszlet közé szorított lopakodós akció. Az első Far Cry és a Crysis két része is ezen a nyomon haladt tova és nagyon úgy fest, ez most sem fog változni.


Mike • 2013-01-24 00:33:32

Dead Space 3 Előzetes - Horror kooperatívban?

Dead Space 3 Előzetes - Horror kooperatívban?


A Dead Space sorozat már jó ideje borzongatja a gyanútlan játékosokat, ráadásul a kritikusok is imádják a sötétből előbukkanó nekromorfok látványát, ezért nem meglepő, hogy az EA-nél már a harmadik rész készülget. A Dead Space 3 azonban szembemegy a széria eddigi részeivel és egy raklapnyi újdonságot ígér.


Mike • 2013-01-16 13:55:32

Metal Gear Rising - Revengeance Előzetes - Vágj és szeletelj

Metal Gear Rising - Revengeance Előzetes - Vágj és szeletelj


Újabb Metal Gear van készülőben a Konami-nál, azonban a Solid név elhagyása nem véletlen, hiszen a Rising-ben Raiden-nel, a cyborg ninjával indulhatunk kalandozni. A váltással együtt a lopakodás is a múlté, ezúttal jóval több akciót és látványos kivégzést kapunk a pénzünkért, miközben még szeletelni is lehet.


Mike • 2013-01-15 17:01:56

Aliens: Colonial Marines Előzetes - A nyolcadik utas visszatér

Aliens: Colonial Marines Előzetes - A nyolcadik utas visszatér


Újabb alien játék van készülőben, ezúttal azonban kedvenc kis lényeink egymással karöltve igyekeznek minket átkeverni a túlvilágra. Az Aliens: Colonial Marines tehát egy ízig-vérig horrorakciónak ígérkezik és bár a buliból ezúttal kimaradtak a predatorok, azért nem kell félni, fogunk pelust cserélni eleget.


Mike • 2013-01-15 09:19:05

Anarchy Reigns Előzetes - Üsd, vágd, nem apád!

Anarchy Reigns Előzetes - Üsd, vágd, nem apád!


Bár a Platinum Games legújabb beat 'em up-ja már jó ideje megjelent Japánban, mi, nyugatabbra élő játékosok csak január közepétől csaphatunk bele a lecsóba. Az Anarchy Reigns nem akar másnak látszani, mint ami, egyszerűen csak az ellenségek minél változatosabban történő lezúzását kínálja nekünk.


Mike • 2013-01-03 19:22:24

DMC: Devil May Cry Előzetes - Dante pokla

DMC: Devil May Cry Előzetes - Dante pokla


A Capcom hamarosan leporolja a jó öreg Dante-t és kicsit átfazonírozva ugyan, de visszahozza a hack and slash vérkeringésébe. A külső tehát megváltozott kissé, ez azonban senkit ne bizonytalanítson el, hiszen kedvencünk durvább, brutálisabb és keményebb, mint valaha. Kardot a kézbe, fegyvert tölts, indulhat a hent!


Mike • 2012-12-30 13:42:20

Far Cry 3 Előzetes - Hív a természet

Far Cry 3 Előzetes - Hív a természet


A Ubisoft nem bízza a véletlenre az év végét, hiszen az Assassin's Creed harmadik felvonása mellett a Far Cry 3-at is kidobja a boltok polcaira. Az új rész leginkább az elődök előnyeit hivatott egybeolvasztani, de újdonság is akad, melyek közül a szerepjátékos elemek tűnnek ki a legjobban a sűrű dzsungelből.


Mike • 2012-11-21 22:40:46

Hitman: Absolution Előzetes - A 47-es visszatér

Hitman: Absolution Előzetes - A 47-es visszatér


Mindenki kedvenc 47-ese eddig jól megérdemelt pihenését töltötte, de a sorozat rajongói megnyugodhatnak, hamarosan vége a szünetnek és már indulhatunk is fojtogatni egy kicsit. Az Absolution leginkább a korábbi elemek finomításával igyekszik a kedvünkbe járni és meg kell hagyni, jó úton halad a kis kopasz.


Mike • 2012-11-13 23:32:31

Epic Mickey 2 - The Power of Two Előzetes - Dupla erővel

Epic Mickey 2 - The Power of Two Előzetes - Dupla erővel


Úgy tűnik, hogy Miki egér sikere töretlen, hiszen a rajzfilmeket mindenki szereti, ráadásul a 2010-es Epic Mickey is rendesen kasszírozta befelé az elismeréseket. Ez utóbbi a virtuális világban egyet jelent a folytatás létrejöttével, amire nem is kell már olyan sokat várnunk, sőt, ezúttal nem egyedül vágunk neki a kalandnak.


Mike • 2012-11-11 16:26:25

Sonic and All-Stars Racing Transformed Előzetes

Sonic and All-Stars Racing Transformed Előzetes


Sonic, a kék kis sündisznó és a rengeteg haverja újra visszatér, hogy járgányaikba pattanva Mario Kart-ot megszégyenítő kalandban vegyenek részt. A Sonic & All-Stars Racing Transformed egy igazi árkád adrenalinbomba, ahol nem vagyunk leszorítva a földre, hiszen bármikor repkedhetünk, vagy épp szelhetjük a habokat.


Mike • 2012-11-10 11:30:02

Wonderbook - Book of Spells Előzetes - Virtuális mesekönyv

Wonderbook - Book of Spells Előzetes - Virtuális mesekönyv


Hamarosan megérkezik a Sony legújabb ketyeréje, a Wonderbook, ami leginkább a gyermeki lélekkel ellátott játékosokat célozza meg, majd egy ügyes mozdulattal el is varázsolja őket. A kis könyvecske egy mesevilágba kalauzol el minket, miközben a dolgok a szemünk előtt elevenednek meg.


Mike • 2012-11-08 18:34:04

Call of Duty - Black Ops 2 Előzetes - A jövő most kezdődik

Call of Duty - Black Ops 2 Előzetes - A jövő most kezdődik


Az Activision idén sem hagyja pihenni a Call of Duty szériát, amire minden oka meg is van, hiszen évről-évre folyamatosan szállítják az eladási rekordokat a különböző részek. Nem kell jósnak lenni, hogy tudjuk, ez a Black Ops 2 esetében sem lesz másként, de most mintha a fejlesztők is unnák a banánt: újítást ígérnek.


Mike • 2012-11-08 08:29:07

Call of Duty - Black Ops - Declassified Előzetes - A kistestvér

Call of Duty - Black Ops - Declassified Előzetes - A kistestvér


A Call of Duty széria ezúttal már nemcsak a nagykonzolokon igyekszik learatni a babérokat, hanem egy kicsit kisebb, illetve kevesebb kivitelben ugyan, de a Sony kézi masináján is tiszteletét teszi őkelme. Azért senki ne várjon tőle egy agyrobbantó, egyedülálló élményt, de a fejlesztőknek nem is ez a célja.


Mike • 2012-11-07 12:28:09

PlayStation All-Stars Battle Royal BETA Előzetes

PlayStation All-Stars Battle Royal BETA Előzetes


Belekukkantottunk a PlayStation All-Stars Battle Royal bétájába, amiben 6 karakterrel csapkodhatjuk egymást 2 pályán keresztül, úgyhogy akár még messzemenő következtetéseket is levonhatunk belőle. A játékmenet könnyed, bár néha igencsak kaotikussá válhat, ha mindenki egyszerre tolja be az extráját.


Mike • 2012-11-05 00:07:44

Need for Speed: Most Wanted Előzetes - Black List

Need for Speed: Most Wanted Előzetes - Black List


A Criterion már jó párszor bizonyított az autós játékok műfajában, ezért nyugodt szívvel bízták rájuk a Most Wanted újragondolt verzióját, amivel számos rajongó kérésnek igyekeznek megfelelni. Bár tuning nem lesz és a Burnout-os vonal is felismerhető, a zsaruk visszatérnek, hogy újra borsot törjenek az orrunk alá.


Mike • 2012-10-26 14:50:04

Assassins Creed III Előzetes - Connor krónikái

Assassins Creed III Előzetes - Connor krónikái


Már csak párat kell aludni és újra örülhetünk egy Assassin's Creed-nek, ezúttal azonban Ezio helyett egy új főhős kalandjaiba kukkanthatunk bele, méghozzá a függetlenségi háború idején. Connor legalább olyan kemény arc lesz, mint az előd, ráadásul Desmond is visszatér egy utolsó kaland erejéig. Utolsó?


Mike • 2012-10-26 14:48:12

Halo 4 Előzetes - Master Chief visszatér

Halo 4 Előzetes - Master Chief visszatér


Azt hiszem kétségkívül állíthatjuk, hogy az idei év egyik leginkább várt folytatása Connor kalandjai mellett, a Microsoft zászlóshajója, a Halo 4. A csak Xbox-ra megjelenő sorozat korábbi részeivel már több millió rajongóval büszkélkedhet, lássuk hát, ezúttal mivel igyekeznek növelni a számukat.


Mike • 2012-10-25 23:37:34

WWE 13 Előzetes - Best in the World

WWE 13 Előzetes - Best in the World


A pankráció Amerikában mindig is rengeteg embert mozgatott meg, de lassan már idehaza is egyre többen rajonganak érte. Személy szerint én is alig várom a közvetítések eljövetelét, úgyhogy nem csoda, hogy a játékfeldolgozásra is jobban odafigyelek az átlagnál. Lássuk, mit ígér nekünk az idei WWE.


Mike • 2012-10-24 23:40:39


További oldalak: « | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | »
 

rogue

 

Heti hírek

 

Facebook csatornánk

 

Szavazás

<a href="http://www.sodahead.com/entertainment/mi-a-velemenyed-az-oldalrol/question-2185987/" title="Mi a véleményed az oldalról?">Mi a véleményed az oldalról?</a>