DOOM 3 BFG Edition PS3 Videoteszt - Visszahív a pokol
Úgy tűnik, hogy a Doom negyedik része csak nem akar elkészülni, de Carmack bácsi volt olyan kedves és a kitöltendő időben is szorgoskodtak a csapatával. A felújított, BFG Edition névre keresztelt csomagban nemcsak jobb grafikát, de extra küldetést is ígértek, ráadásul belecsomagoltak az első két részt is.
DOOM 3 BFG Edition PS3 Videoteszt (HD)
A csomag neve egyébként, a játékban található egyik, mára már kultikussá fegyverről, a BFG-ről (Big F*cking Gun) kapta a nevét, ami még most is megkönnyezteti az FPS-veteránokat. Valóban jó lett a felhozatal, hiszen mindhárom számozott Doom epizódot megtaláljuk a dobozban, bár páran hiányolhatják az Ultimate, vagy épp a Final részeket.
Szerencsére az ID ennél a pontnál nem érezte befejezettnek a munkát és bár ugyan az első két részt nem változtatták meg látványosan, a harmadik pokoljárásnál már kicsit más a helyzet. Kaptunk egy korábbi kivágott mappokból álló küldetéscsomagot, ami inkább az elődök előtt állít emléket, mivel az akció pörög, a pokol meg csak hív. Sajnos nem lett épp hosszú, ráadásul könnyedén átrohanható.
Nos igen, az újrapolírozott Doom 3 könnyebb lett, ezzel együtt pedig elvesztette a horroros varázsát is. Nincs zseblámpa-váltogatás, a környezet világosabb, a szörnyek gyengébbek és még munícióból is annyit fogunk kapni, hogy egy teherhordót sem árt felbérelni a nagyobb kirándulás előtt.
Kissé felemás érzéseim vannak a pack-kal kapcsolatban, mivel az ötlet, hogy egyberakják a sorozatot, az remek, de a megvalósítás már nem lett tökéletes. Az igazi gond azonban az árával van, de ha valakinek kimaradt volna ez a kultikus széria és még nincsenek bespájzolva a részek, akkor tehet vele egy próbát, a többiek azonban inkább várjanak még egy kicsit.