StarCraft 2: Heart of the Swarm PC Teszt - Zergek mindenütt
Sziasztok. A 90-es évek vége felé kicsit máshogy tevékenykedett a Blizzard, mint mostanában, bár ezt az idősebb gamerek úgyis tudják. Akkor a World of Warcraft-ot még hírből sem ismertük, hiszen a fantasy világaik leginkább az RTS műfajban testesültek meg és a Diablo sem követelt állandó netkapcsolatot, mindössze egy hack and slash RPG-nek számított. Sokan a mai napig visszasírják azokat az éveket, hiszen manapság a rajongók szemében amolyan pénzgépezetté váltak a srácok, akik nem néznek semmit, csak egyre másra adják ki a régi nagy nevek új részeit, mintha csak a múltból élnének. Na, jó, ez egy kicsit erős túlzás, de el kell ismernünk, hogy új címekkel már jó ideje nem foglalkoztak és az állítólagos Titan MMO-juknak sincs se híre, se hamva.
StarCraft 2: Heart of the Swarm PC Teszt
Na de térjünk is vissza a múltba, egészen 1998-ba, amikor megjelent a StarCraft. A Warcraft alapjait használó sci-fi RTS hatalmas sikernek örvend mind a mai napig, amiben nagy szerepe van a remek történetnek, a három különböző fajnak és a multinak, ami szinonimája lett az egyenlőségnek, hiszen sem a Protoss, sem a Terran, sem a Zerg nem élvez előnyt, mindegyiknek vannak erősségei és gyengeségei, ráadásul a játékmenetük is teljesen más. A játékhoz érkezett kiegészítő, a Brood War csak tovább öregbítette a dicsőséget, ezért aztán a rajongók epekedve várták a folytatást. A Blizzard bizony nem kényeztette el őket, hiszen egészen 2010 nyaráig csorgathatták a nyálukat, de végül megérkezett az, amit már több mint 10 éve reméltek: a StarCraft 2: Wings of Liberty. Ugye mondanom sem kell, hogy hatalmas siker lett, még úgy is, hogy a Blizzard már az elején leszögezte, ez bizony nem a teljes játék, mindössze az egyharmada, hiszen a Terran kampány mellé már nem fért el a Zerg és a Protoss történet. Ez páraknál kiverte a biztosítékot – tegyük hozzá, teljes joggal -, de amint belevetették magukat a játékba, minden dühük elszállt. A fejlesztők persze esküdöztek, hogy a folytatás hamar be fog futni, de így, 3 évvel a StarCraft 2 első harmadának megjelenése után már korántsem nevezném hamarnak a dolgot. Sebaj, a lényeg, hogy végre megjelent a Heart of the Swarm, ami igyekszik öregbíteni a StarCraft hírnevét, méghozzá úgy, hogy a sokak által kedvelt Zergeket teszi meg főszereplőnek, a bájos Sarah Kerrigan-nal megspékelve.
A történet ott folytatódik, ahol a Wings of Liberty esetében abbamaradt: Jim Raynor vezetésével Kerrigan megmenekül és épp egy kutatóközpontban tartózkodnak, ahol a végső cél, hogy kiirtsák a kisasszonyból a Zerg faj utolsó molekuláját is, hogy újra embert faragjanak belőle. A dolog egész jól halad, hiszen az egykori királynő amnéziában szenved, aminek köszönhetően nem is emlékszik arra, hogy annak idején erősen mészárolgatott. Persze semmi sem lehet tökéletes, elvégre is akkor nem lenne valami hosszú a kaland, így megtámadják a létesítményt. Kerrigen és Raynor egy kis csőrözés után együtt próbálnak megoldást találni, azonban útjaik elvállnak, mivel az úriembert elfogják. Ez a romantikus szál egyébként nem kifejezetten hiányzik a történetből, de fogjuk fel úgy, hogy remek ösztönzésül szolgál a bosszúra. Kerrigan feltett szándéka, hogy Mengsk-et kinyírja, Raynor-t pedig megmentse és boldogan élhessenek Zergfalván, ehhez azonban azzá kell válnia, ami már régen nem volt: igazi királynővé.
Mivel a Heart of the Swarm egy „kiegészítő”, sok változtatást és újdonságot ne várjunk tőle, inkább csak finomodtak a dolgok. Persze a „kiegészítő” inkább olyan régi vágású megnevezés ebben az esetben, mivel összesen 27 küldetést kapunk (igaz ebből 7 amolyan evolúciós, egység fejlesztést befolyásoló alküldetés), ami több 10 órányi játékot ígér, ráadásul a multi is változott itt-ott, de erről majd később. Az alapok tehát változatlanok: ismét egy remek RTS-sel van dolgunk, telis-tele szinte tökéletes átvezető videóval, és ebbe a játék motorjával készült jelenetek is beletartoznak. A renderelt mozik már hihetetlen minőséget képviselnek és nem csak a látványra kell gondolni, hanem a rendezésre, beállításokra, dialógusokra, hiába ezekhez nagyon ért a Blizzard.
Ezúttal is lesz egy központi anyahajónk, amit most Leviathan-nak hívnak és bár külsőre nem épp egy űrhajó, sokkal inkább egy hatalmas élő, mutáns óriás kullancs, de a lényege ugyanaz: küldetéseket választhatunk, legénységünkkel beszélgethetünk, és persze fejlődhetünk. Ez utóbbi kicsit átalakult, sokkal több RPG-s elem került bele a játékba, ami csak jót tett neki. Kerrigan mindegyik küldetésben megjelenik, melyek alatt XP-t is kap dögivel. Szintlépés esetén nem csak az alap tulajdonságai növekednek, de idővel amolyan skill csoportokat is kinyithatunk, amelyek közül egyet-egyet aktiválhatunk. Ne féljetek, ha esetleg rosszul döntöttetek, hiszen minden küldetés előtt választhattok mást, ha az egyik annyira nem szimpatikus. Érdemes ezt jól megfontolni, mivel az elődhöz képest sokkal több olyan akcióban lesz részünk, ahol az építkezésről le kell mondanunk és egy meglévő csapattal kell érvényesülnünk. Kerrigan mellett egyébként a lényeink is kaphatnak új dolgokat: egyszerre 3 képesség közül válogathatunk, amikből szintén csak 1 lehet aktív. Olyan dolgokra kell gondolni, mint a gyorsabb közlekedés, nagyobb sebzés, vagy épp a gyorsabb halálosztás, de lehetőségünk van komolyabb változtatásokat is eszközölni rajtuk az úgynevezett Evolúciós küldetéseknek hála. Az ilyen pár perces küldetések alatt egy-egy karakter két új tulajdonsággal lesz megáldva, de a végén döntenünk kell, hogy melyiket választjuk.
A sztori olykor laposabb, lineárisabb, kiszámíthatóbb, döntéshelyzetektől mentes, de azért élvezhető, romantikus hangvétel ide vagy oda. Kerrigan komoly harcokat vív saját magával is, emberi és Zerg énje nehezen fér meg egymás mellett, küzdelmét mi is átérezhetjük. Azonban összességében nézve az egyjátékos részlegben, bizony nem lett minden tökéletes. Először is, a játékot kicsit könnyűnek éreztem, ami annak is köszönhető, hogy Kerrigan halála nem von maga után szankciókat, hiszen pár másodperc és újraéled a központban, ezért aztán normál fokozaton szinte nem is ajánlom azoknak, akik korábban már találkoztak mondjuk az egér nevű perifériával. Sajnos a pályák felépítése sem tökéletes és bár a készítők próbálkoztak pár érdekességgel, mint például a jégvihar, ami bizonyos időközönként mindenkit megfagyaszt. További szívfájdalom, hogy rendszerint a küldetések sem árulkodnak túl sok fantáziáról: a mellékküldetések korántsem lesznek olyan emlékezetesek, mint az elődben, de az Evolúciós küldetésekkel sem vagyok maradéktalanul elégedett, mert bár jók, de idővel amolyan időhúzó jellegűekké válnak. Érdemes még megemlíteni a boss harcokat is, amik ugyan nem okoznak gondot egy-egy gyakorlottabb játékosnak, lévén mindig kijelzi nekünk a program, hogy hol ne tartózkodjunk éppen, de mindenképp egy kis felüdülést jelentenek a csomó kisebb egység gyilkolása közben. Az egyjátékos rész tehát hozza a kötelezőt, kevés újdonsággal operál, de kiegészítőnek azért nem csúfolhatjuk, elvégre is van benne tartalom bőségesen.
A multi rengeteget finomodott a béták alatt, amit a végeredmény is tükröz. Szerencsére jóval érthetőbbé vált, sőt, még az újonnan belépők is sokkal könnyebben elkaphatják a fonalat a megújult lehetőségeknek hála. Kezdésnek ajánlott rögtön a training szekcióval kezdeni, ami elmagyarázza az alapvető dolgokat a fejlődésről, terjeszkedésről és a harcokról. Ha úgy érezzük, hogy ezt már vágjuk oda is meg vissza is, akkor megindulhatunk az AI ellen. A játék ilyenkor is folyamatosan osztja a tippeket, ráadásul ezalatt folyamatosan osztályoz minket, bár ezt később is módosíthatja attól függően, hogy fejlődtünk-e, vagy inkább a gyengülés könnyedebb útjára léptünk. A következő lépcsőfok a most bevezetett „unranked” meccs, amikor semmit sem kockáztatunk, helyezésünk sem módosul, de remek lehetőség, hogy valódi emberek ellen is gyakoroljunk. Természetesen a visszajátszások nézegetése most is ajánlott, sőt, mostantól sokkal több lehetőségünk is van ezek vizsgálata közben, hiszen akár be is ugorhatunk egy-egy helyzetbe, hogy megnézzük, tudunk-e jobb döntéseket hozni. Ha ez mind megvan, akkor pedig irány az út a rangsorolt meccsek felé. Szerencsére a gép ritkábban hoz minket össze sokkal erősebb ellenfelekkel, úgyhogy nagyobb az esélye annak, hogy egy aránylag kezdő játékos is sikerélményre tehet szert néhanapján.
Új egységek nélkül sem úsztuk meg, hiszen mindegyik faj örülhet pár friss arcnak. Míg a Terran-ok és a Zerg-ek 2-2 új egységet kaptak, addig a Protoss-ok 3-nak örülhetnek. Legtöbbjük hasznos és erős, mint a Terran lángszórós Hellbat, és a robbantós Widow Mine, vagy a kis dögöket ontó Swarm Host és repülő gyengítő füstöt okádó Viper a Zergeknél. A Protoss újdonságok nagyobb részben taktikai funkciókkal bírnak. A Mothership Core például teleportál, az Oracle felfedi a rejtőzködő egységeket, azonban a Tempes-t ezek ellentéte, egy romboló vadállat. Szerencsére az újoncok is folyamatos finomításon esnek át, úgyhogy a Blizzard igyekszik megtartani a StarCraft multi méltán híres kiegyensúlyozottságát.
A StarCraft 2: Heart of the Swarm-ra sokat kellett várni, de úgy érzem, hogy megérte. Az egyjátékos rész remek és bár akad pár gyengesége, még így is remekül le tudott kötni, sokszor volt olyan, hogy éjjelbe nyúlóan vetettem bele magam egyik küldetésből a másikba. A körítés a szokásos Blizzard minőség: az átvezetők tökéletesen megkoreografáltak, a hangok szintén remekül csengnek a füleinkben, de mintha a grafika is valamivel szebb lenne a Wings of Liberty-hez képest. A multi a szokásos új egységek és új pályák mellett számos eddig még nem látott funkcióval igyekszik levenni minket a lábunkról, ami sikerült is neki. A frissiben bevezetett tanulási metódusok tökéletes lehetőséget nyújtanak egy kezdőbb játékosnak, az „unranked” meccs meg nem is értem, hogy maradhatott ki eddig a StarCraft 2-ből. Sajnos azonban hiába kapunk újra szinte egy teljes játékot a pénzünkért, a három részre tagolásnak megvannak a hátrányai, de ez majd a legvégső összeg tekintetében manifesztálódik, valamikor a Legacy of the Void megjelenése után. Addig is, aki imádta az elődöt, vagy egyszerűen csak szereti a StarCraft-ot, esetleg az RTS-eket, azoknak mindenképp ajánlom, mert csalódni biztos, hogy senki sem fog benne, a többiek viszont csak óvatosan közelítsenek felé, sok-sok órát képes ez elrabolni az életünkből.
