SimCity PC Teszt - Polgármester kerestetik
A városépítő-menedzser játékok etalonjának számító SimCity tíz év után végre visszatért, hogy ismét megmutassa miként kell felépíteni, igazgatni és gazdaságossá tenni egy várost. A nyolcvanas évek végén induló sorozat visszatérte ugyan nem lett zökkenőmentes, azonban a kezdeti problémák félretolása után rájöhetünk, hogy a polgármesteri szék még mindig kényelmes. Mire gondolok? Gyertek velem, megmutatom.
SimCity PC Teszt
A környezetemben sokan vannak, akik nem értik, hogy mire jó egy egész város nyűgét a nyakunkba venni: a kérdésre soha nem tudtam kielégítő választ adni... Egy dolog biztos: a Maxis közel negyed évszázados receptje olyan összetevőkből áll, amelyek szinte pavlovi reflexeket váltanak ki minden vérbeli stratégánál. A játék alapvetése az elmúlt esztendők során semmit nem változott: adott egy terület, némi pénzmag és egy megüresedett szék a város vezetőségében, amely csak ránk vár. Régi motorosként liternyi kávé és némi mogyoró társaságában huppantam le székembe, hogy a polgármesteri lét magányosságát legyen mivel enyhítenem, azonban hamar rá kellett döbbennem, hogy a szimulált szingli életnek az új résszel vége. A sorszámától megfosztott legújabb felvonásban ugyanis minden régió több városnak kínál helyet; a beépítésre felkínált (zárt vagy publikus) területek lényegesen kisebbek a megszokottnál, így a korábbi önfenntartó metropoliszok építését el lehet felejteni. További meglepetés, hogy a birtokba vett területek nyersanyag-készlete bizony korlátozott, ami miatt városunk, egy adott szint után, csak a szomszédokkal együttműködve képes további fejlődésre. Tudom, hogy a korábbi részekben is volt lehetőség a városok közötti kooperációra, azonban a legújabb felvonás ellentmondást nem tűrve terelget a közösségi játék irányába. A felkínált területek földrajzi adottságai jelentősen eltérnek egymástól, ami tovább erősíti és egy idő után megkerülhetetlenné teszi a gazdasági egymásra utaltságot.
Az építkezés alapvetően a hagyományos mederben halad: a lakossági, kereskedelmi, ipari zónák kijelölésével határozhatjuk meg városunk arculatát. A különböző zónákat kizárólag utak mentén jelölhetjük ki, ezért az úthálózatunk állapota jelentősen befolyásolja majd településünk képét: egy városrész fejlődését megsürgethetjük a közelében futó útszakasz felújításával, mellékhatásként azonban számítanunk kell arra, hogy a korábban idillinek tervezett kertvárosi övezetben toronyházak törnek majd a magasba. Az egyes körzetek fejlettsége az infrastruktúra és szolgáltatások függvényében változik: szerencsére a víz-és csatornahálózat fektetésével, valamint az áramszolgáltatás kiépítésével nem kell bajlódnunk – ezek az utakkal párhuzamosan, automatikusan megépülnek. Végre megértük azt is, hogy a fontosabb épületeket nem kell folyamatosan újra cserélni: minden épület bővíthető, így már nem lehet akadály, ha új tanteremre vagy extra börtöncellára van szükségünk.
Egy sikeres és jól működő városhoz persze rengeteg pénz kell: a szükséges pénzmagot két nagyobb forrásból szerezhetjük be. Az adók okos kivetésével stabil pénzügyi alapot biztosíthatunk a fejlődéshez: szerencsére a rendszer tekintettel van a körzetek eltérő fejlettségi szintjére, így a kertvárosi népek sarcát akár mérsékelhetjük is a komolyabb luxusingatlanok tulajdonosainak kárára. A másik bevételi forrás a specializáció, ahol a városunk kedvező adottságaira építhetünk: egy tengerparti város remek turistacélpont; egy kőolajban gazdag terület elláthatja akár az egész régiót; de utazhatunk kereskedelemben vagy akár fejlett oktatási központot is létrehozhatunk. A jól működő pénzügyi háttér mellett nem szabad elfeledkeznünk a városunk lakosságáról sem: munkahelyek létesítésével, szórakozási és vásárlási lehetőségek megteremtésével, szolgáltatások kiépítésével kell számukra biztosítanunk a szociális és anyagi jólétet. A városunk minden egyes lakója önálló életet él: igényei vannak, örül, szomorú, iskolába- vásárolni és munkába jár, vagy elmegy tüntetni a városháza elé, hogy öklét és táblákat rázva fejezze ki nemtetszését.
Joggal mondhatnátok, hogy ennyi mindent képtelenség figyelemmel kísérni: szerencsére a játék ebben is remek partner. A Maxis az évek folyamán tökéletesre csiszolta, hogyan lehet a szerteágazó információkat viszonylag egyszerűen és érthetően tálalni: a remekül eltalált interfész segítségével könnyen hozzáférhető minden fontos adat. Elég rábökni pl. az áramellátással kapcsolatos ikonra és azonnal láthatjuk, milyen az egyes területek lefedettsége, mennyi áramot termelünk és milyen épületek bővítésével vagy építésével tehetjük jobbá a szolgáltatást. Hasonló módon működnek a különböző zónák is: megnézhetjük milyen lakossági igények párosulnak egy-egy területhez, milyen a bűnözési ráta, talaj- és légszennyezettség, a részletes statisztikát kedvelők rengeteg időt eltölthetnek a kimutatások elemzésével.
Gondolom feltűnt, hogy eddig kizárólag pozitív felhanggal emlegettem a játékot, most jöjjön a feketeleves, olyan dolgok ami mellett nem szabad szó nélkül elmenni. A közösségi játék erőltetése miatt összenyomott területek pofátlanul szűk mozgásteret biztosítanak, ami egy idő után oda vezet, hogy kénytelenek leszünk több várost menedzselni vagy online összebútorozni másokkal. Az első esetben, amíg az egyik várossal vagyunk elfoglalva, addig a másik (vagy a többi) stagnál, ez pedig állandó harcot jelent az idővel és önmagunkkal. Alternatívaként nyithatunk egy publikus régiót, amivel csak az a baj, hogy (elegendő számú haver híján) előbb-utóbb beköltözik mellénk egy rosszindulatú idióta, aki ahelyett hogy segítő kezet nyújtana a kritikus időszakokban, állandóan keresztbe tesz majd. A következő probléma az egyre fejlettebb városokat kezelő szimulációval van: hiába építünk ki remekül működő tömegközlekedést, ha a botrányos útkereső algoritmus miatt állandóan szomszédos, rövidebbnek ítélt földútra tereli a forgalmat a rendszer. Hiába fekszünk rá a turizmusra, ha a gyorsforgalmi autóutak relatíve messze esnek tőlünk, ezért csak kevés látogató keresik fel a komoly pénzekért megépített látványosságainkat. A több játékos által menedzselt gazdasági lánc ötlete papíron biztos remekül mutat, azonban a gyakorlatba ültetve csak kevésbé működik, hiszen a kötött térképek miatt a régión kívül eső városokkal képtelenség kapcsolatba kerülni. Az említett hibák mellett a játék erősen bogaras is: a lakosok a kristálytiszta víz ellenére állandóan a fertőzések miatt morognak; a pazarul kihasznált és működő plázákban nem tudnak vásárolni; a magas szimpátia ellenére tüntetéseket szerveznek a városháza elé; a korábban említett útkeresési hibák miatt pedig a mentők és tűzoltók gyakran késve érkeznek egy-egy esethez. A készítők persze lázasan dolgoznak a hibák javításán, de a foltozás helyett jobb lett volna alaposabban a dolgok mélyére nézni.
Ezek után joggal kérdezhetitek, hogy rossz vagy jó játék az új generációs SimCity? Nehéz a válasz. A játék továbbra is borzasztó addiktív: a kezelőfelület átlátható és felhasználóbarát; a bekapcsolható segítségek és a tanuló mód ügyesen fogja a kezdő polgármesterek kezét. A vizualitásért felelős GlassBox engine szépen teljesít, mindenhová benézhetünk; a város nemcsak üres díszlet – a látványt dinamikusan változó időjárási viszonyok és napszakok színesítik. Hangzás terén a készítők maximálisan kitettek magukért: a környezeti és városi élettel járó zajok, hangok tökéletes illúziót teremtenek. A játék alapjai továbbra is jók, az újításként bevetett funkciók és ötletek rendben vannak, kár hogy a ráerőltetett szociális mázat nem lehet levakarni róla. Véleményem szerint a készítők okosabban tették volna, ha a bombabiztos és erős egyjátékos élmény mellé csomagolják az online lehetőségeket, rábízva a választást a játékosokra; valamint a bogarak irtására és a játékmechanika optimalizálására is nagyobb figyelmet fordíthattak volna. Minden hiányossága ellenére a játékot érdemes kipróbálni, mert a keserű szájízt hamar megédesítik a sikerek: városunk építésébe-szépítésébe továbbra is bele lehet feledkezni. A bevezetőben emlegetett polgármesteri szék most még inog kicsit, ám a hírek szerint Maxis mindent megtesz azért, hogy stabilizálja a helyzetet. Amíg ez megtörténik, egy kisebb baráti ünneplés belefér - a pezsgőt és a tűzijátékot majd később lőjük el.
