Shank PC Videoteszt – Hústornyokból szalámit
A harmadik dimenzió megjelenésével a 90-es években virágkorukat élő oldalnézetes platformerek, illetve verekedős-lövöldözős játékok igencsak megfogyatkoztak, az Xbox Live és Playstation Network hálózatok azonban kifejezetten kedveznek az ilyen stílusú, kisebb költségvetésű programoknak. Megannyi érdekes és szórakoztató játék jelent már meg letölthető formában, jelen tesztünkben pedig az egyik legeszelősebbet, a Steamen is elérhető Shanket vesszük górcső alá.
Shank PC Videoteszt (HD)
A játék egy vérbeli 2D-s akcióorgia, amely elsősorban a közelharci eszközökre fókuszál, de a kések, szamurájkard, vagy éppen láncfűrész mellett lehetőségünk van egy-egy sorozat eleresztésére is. Támadásainkat kombókká fűzhetjük, melyekkel brutális mészárlás rendezhető. Az ezer fokon izzó akcióbombát a többnyire hatalmas főellenfelek tetézik, melyek legyőzéséhez a megfelelő támadássorozatot kell alkalmaznunk.
A körülbelül 4-5 órás szólista hentelés mellett lehetőség van az öcsivel, keményebb lelkű hugival, vagy egy haverral szabdalni egy kicsit, a Shanket ugyanis felvértezték coop móddal is. Párban játszva egy teljesen más küldetéssorozatot kapunk, melyben két fő részére is akad kihívás bőven, és annyira szórakoztató, hogy érdemes újra és újra elővenni.
A brutális és stílusos mészárlás megvalósítása kiváló, a színes és változatos pályák, valamint ellenfelek kidolgozása éppúgy tökéletes, mint a dögös animációké. A Shank igazi felüdülés a háromdimenziós programok tengerében, a B-kategórás mozik hangulatával és old school játékmenetével mindenkit képes a képernyők elé varázsolni egy kis kontroller- vagy billentyűcsapkodás erejéig.