New Super Mario Bros. 2 3DS Videoteszt - Tallérok mindenütt

Mike • 2013-04-22 15:54:43 • Rovat: Tesztek • Platform: DS/3DS


Super Mario Bros. 2



Mario, az olasz vízvezetékszerelő ismét visszatért, hogy most még több érmével a puttonyában mentse ki a királylányt a gonosz Boozer karmai közül. A Nintendo 3DS-re megjelent New Super Mario Bros. 2 nem találja fel ugyan a spanyol, akarom mondani olasz viaszt, de simán hozta azt, amit elvártunk tőle.



New Super Mario Bros. 2 3DS Videoteszt (HD)



A korábbi részekhez képest a legnagyobb újdonság, hogy a New Super Mario Bros. 2 igen nagy hangsúlyt fektet az érmék gyűjtögetésére, aminek köszönhetően annyi élet üti majd a markunkat, amit még a 3DS sem tud kiírni. Ezzel a játékmenet is kicsit könnyebbé vált, de azért nem kell aggódni, a veteránok is próbára tehetik a tudásukat a különböző kihívásoknak hála.




Sajnos azonban az érmés dolgokon kívül nem sok újdonság került bele a gépezetbe, de talán ez nem is olyan nagy baj, elvégre Mario pont ezért Mario. Rengeteg pálya és szinte végtelen mennyiségű kinyitható extra gondoskodik arról, hogy egyhamar ne végezzünk a játékkal, ha pedig ez mégis sikerülne, akkor irány a multi, ahol újabb kihívásokkal szembesülhet az egyszeri játékos.


Super Mario Bros. 2 (a kép nagyítható)

Super Mario Bros. 2 (a kép nagyítható)


A New Super Mario Bros. 2 tallérokkal megtömve ugyan, de hozza a kötelezőt. Ha imádod Mario-t és Luigi-t, akkor most sem fogsz csalódni, ha pedig új belépő vagy, akkor talán ez lesz a jó választás, mivel a számolatlan mennyiségű életnek hála sokkal könnyedebb, mint a korábbi epizódok. Bajszot fel, gombát el, hercegnőt meg..



Super Mario Bros. 2






Címkék:  New Super Mario Bros. 2, Nintendo, 3DS, Videoteszt


lap teteje

 

rogue

 

Heti hírek

 

Facebook csatornánk

 

Szavazás

<a href="http://www.sodahead.com/entertainment/mi-a-velemenyed-az-oldalrol/question-2185987/" title="Mi a véleményed az oldalról?">Mi a véleményed az oldalról?</a>