Star Wars: The Force Unleashed 2 – Hová tűnt Az erő?
A videojátékok történetében számtalan alkalommal volt már lehetőségünk elmerülni a Star Wars világában. Volt, hogy a messzi messzi galaxisok és az Erő teljesen magukba szippantottak, de akadt, hogy a pokolba kívántuk az egész univerzumot. A 2008-ban megjelent Force Unleashedben maga Vader Nagyúr tanítványát személyesíthettük meg, s bár a játék közel sem volt tökéletes, az anyagi siker folytatásért kiáltott. Így történt meg, hogy két évvel később ismét Starkiller bőrébe bújhattunk, hogy egy meglehetősen blőd történet főszereplőjeként szabdalhassunk szét mindenkit.
Star Wars: The Force Unleashed 2 PC Videoteszt (HD)
A sztori mellett minden más is leegyszerűsödött. A kardozás közel sem nyújt annyi élményt és kihívást, a főellenfelek is megfogyatkoztak, ennek pedig az lett az eredménye, hogy a játékmenet elég kiismerhető és repetitív lett. A kamerakezelés valamennyit fejlődött, de a nagyobb csaták közben a káosz most is gyakran eluralkodik a képernyőn. Az előző részben szereplő pontgyűjtési rendszer is visszafejlődött, így már erre sincs sok gondunk – a baj az, hogy ezzel az összkép még savanyúbbá válik.
Aki nem tudott betelni az egyjátékos kaland örömeivel, az a különböző kihívások teljesítésével szenvedhet még kicsit, bár akadnak szórakoztató feladatok is. Ezek elvégzésével olyan extra tartalmakhoz juthatunk, mint a koncepciórajzok, a karakterleírások vagy videók, melyek böngészése magánál a játéknál is nagyobb élményt nyújt.
A grafika fejlődött valamennyit és a gépigény is barátinak mondható, cserébe viszont a helyszínek lettek fantáziátlanok és egyhangúak. Mint maga az egész játék. Erőltetett folytatást kaptunk, de az Erőnek nyomát sem látni. A sekélyes megvalósítás mindent elhomályosít.