Diablo 3 PS3 Videoteszt - Konzolon jobb, mint PC-n

Mike • 2013-10-20 16:26:34 • Rovat: Tesztek • Platform: PS3


Diablo 3



A Blizzard sokunkat meglepett azzal, mikor előállt a Sony színpadán és bejelentette, hogy PS3-ra és PS4-re is elhozza nekünk a Diablo 3-at, méghozzá tökéletesen. Sokan csak legyintettek, mondván egy egér alapú kalandot nem lehet átültetni kontrolleres irányításra, de a srácok alaposan rájuk cáfoltak.



Diablo 3 PS3 Videoteszt (HD)



Természetesen a Diablo 3 alapjai nem változtak, így most a korábbi PC-s verzió jellemzésétől eltekintenénk, vegyük inkább sorjába, hogy milyen újításokkal találkozhatnak a PlayStation, illetve az Xbox tulajdonosok.




Az irányítás és a kezelőfelület remekül sikerült, pár perc után betanulható, idővel pedig gyorsabban osztjuk az észt, mintha egérrel küzdenénk magunkat előre. A kör alakú elrendezés telitalálat, szinte pillanatok alatt átfuthatjuk zsebeinket, ráadásul az új Inventory kinézetes is kezelőbarátra sikeredett.


Diablo 3


A konzolos verzióban ne is keressük az aukciós házat, de más furcsaságok is vannak a kontrolleres pokolban, hiszen ezen verzióban helyet kapott az offline multi is. Hát ez van, amire a PC-sek már hónapok óta várnak, az ide rögvest bekerült, de bízunk benne, hogy idővel az asztali gépek tulajdonosai is örülhetnek ezeknek az újdonságoknak.


Diablo 3



A Diablo 3 konzolos változata szinte tökéletes, egyedül csak a PC-s irigység vet rá egy kis árnyékot, de hát erről maga a játék nem tehet. A Blizzard remek munkát végzett és reménykedjünk abban, hogy eme változtatások idővel a PC-s változatban is tetten érhetők lesznek.


Diablo 3






Címkék:  Diablo 3, Blizzard, PS3, Videoteszt


lap teteje

 

rogue

 

Heti hírek

 

Facebook csatornánk

 

Szavazás

<a href="http://www.sodahead.com/entertainment/mi-a-velemenyed-az-oldalrol/question-2185987/" title="Mi a véleményed az oldalról?">Mi a véleményed az oldalról?</a>