Saints Row IV PC (írott) teszt - A szentek visszatértek
A Volition fejlesztői két évvel ezelőtt össze-vissza gurigathatták a gyógyszereiket, mert a Saints Row harmadik része mindenkit meglepett. Az elmeroggyant játékmenet számomra hatalmas meglepetés volt, de imádtam, ezért messze nem értettem egyet azon rajongók véleményével, akik szerint ez már túl sok volt. Számomra az elődök is jó játékok voltak, de valahogy a sorozat akkor találta meg az igazi útját, azt, amin haladnia kell a csillogás felé. Nos, ez be is jött, hiszen a megboldogult THQ óriási eladási számoknak örvendhetett, ezért nem volt meglepő, hogy később megannyi DLC és még több baromság került a játékba, melyek közül a személyes kedvencem a cápafegyver volt. A THQ azonban becsődölt, a srácok átkerültek a Deep Silver-hez, akik viszont nem DLC-ben, hanem egy teljesen új részben gondolkodtak, ezért nem volt mit tenni, a korábban csak Enter the Dominatrix néven emlegetett kiegészítőt kibővítették és Saints Row 4 címmel nyújtották át nekünk. Vajon olyan őrültre sikerült, mint az elődje? Ki tud lépni a DLC-s múlt okozta skatulyából? Nagyon reméljük, de azért most a végére járunk.
Saints Row IV PC Teszt
A történet szerint a negyedik részre hősünk már igazi menőcsávó, aki a szentek vezére, ezért meg sem kottyan neki egy rajtaütés a Közel-Keleten, ahol sajnos valami balul üt ki, és a hatástalanítani kívánt rakétát az orrunk előtt lövik fel. Nincs mit tenni, meglovagoljuk a fenevadat és hatástalanítjuk a tömegpusztító alkalmatosságot, majd az Aerosmith híres zenéjére elbúcsúzunk életünktől, barátainktól, Liv Tyler-től, de az Armageddon-nal szemben itt természetesen nem halunk meg, sőt akciónkat követően a Fehér Ház elnöki foteljében landolunk. Mint tudjuk, ez azzal jár, hogy rögtön elnökként ünnepelnek, ezért Obama-t félrelökve máris mi vagyunk az amerikaiak vezére. Alig van időnk megszokni remek pozíciónkat, mivel egy csúnyán sűrűt köpnek a levesünkbe, ugyanis egy idegen faj, a Zin, megtámadja a földet, szolgasorba taszítva az emberiséget, minket és haverjainkat pedig egy virtuális világba száműznek. A sztori tehát egy agyrém, méghozzá jó értelemben és játék során senkit és semmit nem kímélve, akit csak lehet kifiguráz, legyen az egy kultikus Hollywoodi mozi vagy egy közkedvelt videojáték. Az alapok tehát lefektetve, lássuk a folytatást.
A virtuális Steelport jóval komorabb lett, mint az elődje volt, sötét és vészjósló, ráadásul a sci-fi körítésnek hála megannyi neonnal, lézerrel és egyéb világító csetresszel találkozhatunk majd. Sajnos a város hiába néz ki máshogy, teljesen megegyezik a harmadik részben látottal, ami logikus, lévén ugyan arról a helyről van szó, de itt kicsit érezni a DLC-s múltat, ahogy a mellékfeladatok esetében is. Ezek nagy része szintén csak át lett emelve, de azért a fejlesztők igyekeztek variálni a már kialakult menetet, ráadásul immáron 3 féle éremért teljesíthetjük ezeket, ami talán azoknak is könnyebbség lesz, akik egy adott fajtát nem annyira szívlelnek.
A lehetőségeink is megegyeznek a Saints Row 3-ban látottakkal, azaz fejlődünk, kinyitjuk az új képességet, fegyvereket veszünk, fejlesztjük őket, tehát ezen a téren sem történt nagy változás, bár a játékba bekerült pár új stukker, amik garantáltan röhögésre fakasztanak minket. Személyes kedvencem a DubStep Gun, pedig én nem is szívlelem az efféle zenét, mondjuk így már világos, hogy miért halnak meg tőle annyian. Kapunk még anális vizsgálatokra alkalmas eszközt, de a fekete lyukat köpködő Black Hole Gun sem egy hétköznapi halálosztó.
A járgányok listájába is érkezett pár új jövevény, amiket szintén lehet tuningolni, de higgyétek el, idővel már rá sem fogtok nézni a kocsikra. Hogy miért? Nos, mert a virtuális Steelport-ban akciózva idővel szuperképességekre is szert tehetünk, amiket különféle boss-okból nyerhetünk ki. Ezeknek két fajtája van, az egyik a passzív, mint például a gyors futás, hatalmas ugrás és hasonlók, míg a másikat nekünk kell beállítani és ellőni. Ez utóbbiakhoz tartozik a fagyasztás, tűzlabda eregetés, teleportálás és még pár nyalánkság, amiket szintén fejleszthetünk a városban elrejtett Clusteröknek hála, így idővel elég ütős kis szuperhőssé válhatunk, az idegenek legnagyobb bánatára. Pár mellékfeladat is ezekre épül, így mindenki begyakorolhatja majd őket.
Audio fronton szinte tökéletes a Saints Row 4 és igen, ez nem túlzás. A soundtrack már az elődben is rendjén volt, itt pedig tovább bővítették az amúgy is széles repertoárt, így bárki megtalálhatja kedvenceit, legyen rap, metál vagy akár reggie rajongó. A szinkronhangok is remekre sikeredtek, igazi nagyágyúk is képviseltették magukat a csapatban. A grafika nem változott az előző részhez képest és bár a város másként fest, ezzel nem tudnak minket becsapni. Talán előny, hogy jóval optimalizáltabb lett, így azokon a gépeken, amiken a 3 döcögött, a 4 kisebb kompromisszumokkal ugyan, de jobban mozog, ami komolyabb látványbeli fejlődés hiányában azért elvárható. Aki az online örömöket részesíti előnyben, annak is meg kell elégednie a harmadik részben látott kooperatív móddal, mivel ezen a téren sem történt változás. Talán nem is baj, egy kompetitív multit nehezen tudnék elképzelni ebben az ökörködésben. Újra üdvözölhetjük az előző részben már megismert horda módot, de itt is legalább annyira jelentéktelen, mint ott volt.
Bár sokan úgy jellemzik a játékot, hogy csak egy nagyra nőtt DLC, szerintem ez nem igaz. A Saints Row IV igenis megállja a helyét a teljes értékű folytatások tengerében, főleg a mai világban, ahol egy-egy újabb epizódban még annyit sem újítanak, mint régen egy kiegészítőben. Aki vevő az elmebeteg humorra és bírja a megannyi kikacsintást és beszólást, az velem együtt imádni fogja a játékot, még a nyilvánvaló hibái ellenére is, a többiek azonban várjanak egy komolyabb leárazásra, addig meg marad a harmadik rész kooperatív módja. Lehet, hogy elavult a grafikája, kicsit bugos a játékmenete és sok elem ismerősen cseng, de ki nem sz*rja le, mikor egy szuperképességekkel átitatott Joker szaladgál a háztetőkön, miközben DubStep Gun-nal ritkítja az embereket. Hát igen, az élet szép.
