Lost Planet 3 PC (írott) Teszt - Hív a fagyos bolygó
Az emberiség is kíváncsi volt, állandóan olyan kérdésekre keresi a választ, amire vagy nehezen találni értelmes magyarázatot, vagy nincs is ilyen. A tudatlanságunk ellen tehát folyton-folyvást igyekszünk tenni valamit, hol több, de inkább kevesebb sikerrel. Ebbe a sötét ködbe sok minden beletartozik, kezdve az űrlények létezésétől, a Loch Ness-i szörnyön át, egészen az Xbox One külseéig, de mi most ezen három feltétlen fontos kérdés közül az elsőbe nyúlunk bele. Vajon léteznek földönkívüliek? Ha igen, akkor eljönnek hozzánk köszöntőbe, vagy csak arra várnak, hogy betoppanjunk egy üveg Rose és egy kis chips társaságában? Kérdésekből tehát akad bőven, mi pedig rendszerint fantáziával, játékokkal és filmekkel próbálunk lehetséges válaszok után kutatni.
Lost Planet 3 PC Teszt
Ezt tette a Capcom is, mikor 2007-ben kiadta a Lost Planet első részét, amiben egy addig feltérképezetlen bolygón, az E.D.N. III-on kellett kalimpálnunk, mindenféle borzalmas lény között, akik rendszerint nem akartak mást, mint egy kis hőmérsékletet és persze az életünket. A bolygó kihalt volt és fagyos, a játékmenet masszív és pörgős, úgyhogy egy remek kis sarki kirándulásban lehetett részünk, amit a folytatás megpróbált új szintre emelni, ez sajnos azonban nem sikerült annyira jól. A Lost Planet 2 ugyan nem volt egy kirívóan rossz folytatás, de az előd árnyékában maradt, ami sok rajongó gyomrát megfeküdte. Érezte ezt a Capcom is, ezért egy teljesen új, bár kétes hírnevű csapatra, a Spark Unlimited-re bízta a harmadik rész kalapálását, ami már nem is folytatás, hanem egy jól lefagyasztott mirelit előzmény.
A történet tehát visszakalauzol minket az E.D.N. III fagyos időszakába, mikor az ember épp megvetette a lábát bolygón. A NEVEC vállalat igyekszik elejét venni a szörnyek támadásának, eközben megpróbálnak kialakítani egy olyan gyarmatot, ahonnét könnyedén uralmunk alá hajthatnánk a bolygót. A katonaság mellett bányászok is landolnak a felszínen, akik leginkább a különféle nyersanyagok kitermeléséből veszik ki a részüket, kivéve minket, Jim Peyton-t, aki bár eleinte szintén csak csákánnyal indul útnak, idővel be kell látnia, hogy a forgatókönyvírók ennél jóval komolyabb és komorabb jövőt szántak neki.
A sztori meglehetősen sablonosan fest és higgyétek el, úgy is mázol, de azért van pár jó húzása, persze a szokásos csavarok és WTF pillanatok mellett. Ilyenek a párbeszédek, valamint főhősünk hátramaradt oldalbordája, aki pénz fejében engedte el Peyton-t aranyat ásni. Időnként hangüzenet útján társalognak ketten, ami sokat dob a hangulaton, ráadásul egy plusz érzelmi szálat is behoz a képbe, így kötődve jobban főhősünkhöz.
Játékmenet szempontjából sok változás nem történt az elődökhöz, vagy inkább az utódokhoz képest: egy külsőnézetes akciójátékkal van dolgunk, amiben írtjuk a dögöket, teljesítjük a küldetéseket és fejlődünk (és persze újra írtjuk a dögöket). Különbség, hogy ezúttal új rucink még a legzordabb körülmények között is ellenáll a hidegnek, így nem kell azon fáradoznunk, hogy radiátorról radiátorra haladjunk, ezzel oda az egyénisége. A korábbi részekből megismert hőenergiagócok azért itt is feltűnnek, amiket az ellen testéből kinyerve szerezhetünk meg, hogy aztán később jól bevásároljunk velük a boltban. Természetesen nemcsak földhöz ragadt harcok igyekeznek elkápráztatni minket a játékban, mivel kapunk egy robotot is, aminek ugyan se ágyúja, se gépfegyvere, de helyette fúr, farag, csiszol és még nagy is, úgyhogy remekül elleszünk a társaságában. Az igazat megvallva azért én többet vártam a Mech-es szakaszoktól.
Az ellenfelek felhozatala egész változatos, a szokásosnak nevezhető kis seggdugaszoktól kezdve egészen az ormótlan dögökig mindennel találkozni fogunk. A nagyoktól sem kell egyébként megijedni, a sárgás-vöröses kitüremkedést osszuk serényen és idővel még a legkomolyabbnak hitt hegyomlás is megborul. A játék későbbi szakaszában egyébként jóval több harcnak nézhetünk elébe, ami annak köszönhető, hogy az ellen – legyen akármekkora is – idővel újra visszatér a halálból, hogy az agyunkra menjen.
Az a baj a Lost Planet 3-mal, hogy az elgondolás jó, egy-két helyen a megvalósítás is, de olyan nyögvenyelős és unalmas, hogy az elképesztő. A korábbi részek lineáris szakaszaihoz képest, most azért jóval szabadabb helyszínen mozoghatunk, de ennek hála a küldetések közben szinte alig harcolunk, legalábbis a játék elején. Külön borzalom a feladatok milyensége, amik 3-4 alkalom után már kifejezetten idegesítőek, mivel a késztők nem nagyon akartak egyediséget belevinni a dologba. Nyugodjatok meg, a menj ide, vagy hozd el ezt, vagy öld meg amazt misszióktól herótot fogtok kapni. Monotonitás felsőfokon. Szintén a rosszabban sikerült dolgokhoz sorolnám a kifejezetten borzalmasan harsogó szinkront és azt a rengeteg NPC-t, akiket még ezzel a borzalmas hanggal sem támogattak meg. A főhadiszállásként üzemelő bázisunkon alig szólhatunk valakihez, ha pedig mégis visszabök valamit, akkor azt inkább bár ne hallottuk volna.
Felemásan sikerült a látvány is, mivel a belső terek kreativitás hiányáról tesznek tanúbizonyságot, ellenben a külső területek és a szörnyek jóval jobban festenek az átlagnál, bár ezektől sem fogjuk megemelni a kalapunkat főleg az egyhangúságuk miatt. Külön kiemelném a már említett robotunkat, ami a játék léptékével számolva valami elképesztően jól fest, szinte öröm legeltetni rajta a szemünket, csak aztán az asszony meg ne tudja. Szintén ilyen a multi is, ami nem elég, hogy bugzik ezerrel, de még egy csöppnyi egyediséggel sem rendelkezik, simán beleveszik a szürke hétköznapokba. A szokásos játékmódok állnak rendelkezésünkre, miközben fejlődünk és oszthatjuk a halált. Team Deathmatch, védős móka, horda ezerrel és hasonlók. Semmi extra, csak ami kell.
Bár a teszt második felében eléggé negatív véleményt vetíthettem elő, erről azonban szó sincs, legalábbis nem annyira, mint azt gondolnátok. A Lost Planet 3 egy meglehetősen felemás játék, ami bár nem nő fel az első rész nagyságához, azért a második epizód szintjét simán hozza, de megkockáztatom, hogy a Dead Space 3-hoz is valamennyire közel jár. A Spark Unlimited semmivel sem vállalt többet, mint amennyi ahhoz kellett, hogy egy erős közepes kisüljön a kezeik közül, aminek meg is lett az eredménye. Ugyan sokan ostorozzák a játékot, szerintem a sorozat rajongóinak bőven megér egy próbát, de talán azok is szemezhetnek vele, akik imádják az űrlényeket, a fagyos bolygókat és a bányászokat. Úgyis közeleg a tél, jobb előtte rákészülni, mert ha a Mások ideérnek, akkor bizony végünk lesz, mint a botnak.
