Nascar 14 PC Videoteszt - Körbe-körbe karikába
Amerikában minden más, hiszen míg mi a gurulós focit imádjuk, addig ők a tojásost, mi a Forma 1-ért rajongunk, ők pedig a Nascar-ért, amit sokan nem is értenek, elvégre csak körbe-körbe száguldoznak, miközben előzgetnek, vagy néhanapján karamboloznak egyet. Lehet ez élvezetes?
NASCAR '14 PC Videoteszt (HD)
Ezt mindenki maga dönti el, de a Deep Silver nem hárít akadályt elénk, hiszen idén is szállítja a Nascar játék sorozatának legújabb részét. A Nascar '14 hozza a kötelezőt, valódi licencek, pályák, csapatok és pilóták szerepelnek a listán, miközben hol javult, hol pedig bugosodott a tavalyi részhez képest.
Természetesen a játék gerincét ezúttal is a karrier mód szolgáltatja, amiben egy zöldfülű újoncként kezdünk, hogy aztán megannyi mérföld megtétele után mi legyünk a legmenőbb arcok a vidéken. Szintén jópofa még a multiplayer is, ahol haverokkal együtt körözgethetünk, sőt akár komplett szezonokat is lenyomhatunk.
Sajnos azonban semmi sem tökéletes. A Nascar '14 egyik legnagyobb hibája, hogy a tavalyi részhez képest szinte semmi újdonságot nem kapunk, ami azért kicsit sovány. Inkább olyan ez, mint egy combosabb patch, úgyhogy ha már a garázsban áll a Nascar '13, akkor inkább várj a vásárlással kicsit, hátha lejjebb kúszik azaz árcédula.
A Nascar '14 nem árul zsákbamacskát, hozza a kötelezőt, de valahogy az újdonságok kimaradtak a szórásból, így a tavalyi résszel rendelkező rajongók nem bánják meg, ha most kimaradnak belőle. Aki viszont most ugrana fejest a mókába, az bátran szálljon volán mögé és ne tántorítsa el a kissé puritán látványvilág. Start your Engine!