The Elder Scrolls Online PC (írott) Teszt

Mike • 2014-04-25 13:44:34 • Rovat: Tesztek • Platform: PC


The Elder Scrolls Online



Azt hiszem, szerencsésnek mondhatom magam, hiszen a legutóbbi MMORPG forradalom, a Guild Wars 2 után ismét egy olyan címet tesztelhettem, aminek célja, hogy meghódítsa a Blizzard színekbe öltözött szíveket. Az ArenaNet-nek ez annak idején félig-meddig sikerült, egyedül csak az end game volt kissé foghíjas (mára már azért javítottak rajta), most azonban a világ szeme a Bethesda-ra és a Zenimax-ra fókuszál, hiszen nem kisebb céljuk az, hogy online-ná varázsolják minden idők egyik legsikeresebb single player RPG-jét, a The Elder Scrolls sorozatot. Megmondom őszintén, kissé elfogult vagyok a játékkal kapcsolatban, hiszen az Elder Scrolls mindig is az életem részét képezte, kivéve talán az Oblivion, mert az sehogy sem lopta be magát a szívembe. Ennek ellenére az is itt kuporog a Steam könyvtáramban, de Morrowind csodálatos világa és Skyrim fagyos hegyei jóval hívogatóbbnak bizonyultak, utóbbiban 100 óránál is többet töltöttem, előbbiben pedig nagyjából az 1000 körül járhatok. Hát igen, régi szép idők. Na, de most beszéljük a The Elder Scrolls Online-ról, ami nem egyetlen egy területre koncentrál Tamriel-en belül, hanem tálcán nyújtja át az egész kontinenst, így szerezve plusz pontokat a rajongóknál.



The Elder Scrolls Online Teszt



Azt még itt az elején jegyezném meg, hogy korábban, pár évvel ezelőtt már belenézhettünk a játékba, ami akkor még kicsit máshogy festett. A látvány korántsem volt ennyire egyben, a menürendszer katasztrofális volt, a tartalom hiányzott, de ami a leginkább zavart minket, azok a bugok voltak, amik szinte ellehetetlenítették a játék élvezetét. Sokan akkor egy fél eurót nem adtak volna a sikerre, de azóta eltelt jó pár hónap és végre elkezdődött a bétateszt. Bár egy ilyen próbából nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, az már akkor látszott, hogy a játék rengeteget fejlődött és sokkal letisztultabb, gyomláltabb lett, mint volt. A látvány hozta a Skyrim szintjét, ráadásul a gépigény is a helyén volt, még a stressztesztek alkalmával sem volt gond. Úgy tűnt akkor, hogy a Zenimax jó úton halad és rövid úton skooma-val tömheti be a kételkedő rajongók száját. Ennyi visszatekintés és múltidézés után végre vágjunk bele a The Elder Scrolls Online világába és nézzük meg, hogy megéri-e azt az összeget, amit nem félnek érte elkérni tőlünk.



The Elder Scrolls Online



A régi veteránoknak ismerős lesz a felütés, hiszen eddig mindig foglyokként, szolgákként, vagy lúzer szerencsétlenekként léptünk be Tamriel világába és ez bizony most sem lesz másként. 1000 évvel járunk a Skyrim eseményei előtt és miután egy rejtélyes idegennek hála kikerülünk a cellánkból nincs sok időnk nézelődni, karaktert generálunk, felfegyverkezünk és már rohanunk is támadni. Hogy mit és kit és miért, azt még nem tudjuk, de később kiderül, hogy az univerzum ügyeletes főgonosza, Molag Bal, Daedra herceg keveri ismét a komposztot és nem titkolt célja, hogy elpusztítsa világunkat, meg ha már itt van, akkor hozzon egy kis Oblivion-t is, mert az bizony nekünk majd nagyon jó lesz. Sajnos pont a kezére játszik, hogy Tamriel földjeit vér borítja, az itt élő népek három frakcióra, a Daggerfall Covenant-ra, az Ebonheart Pact-ra és az Aldmeri Dominion-ra bomlottak és a trón megszerzése lebeg a szemük előtt. Molag Bal tehát keresve sem találhatott volna jobb időpontot Nirn bolygó megsemmisítésére és a démonok eleresztésére, de frissiben generált hősünk eltökélt és bizony őt még a halál sem riasztja vissza a sorsától. Ez pedig szó szerint értendő, mert Molag Bal már rögvest a játék elején kinyír minket, de újraéledve ismét nekiveselkedhetünk a gonosznak.



The Elder Scrolls Online



Az említett karaktergenerálás részletes, rengeteg mindent beállíthatunk magunknak, így olyan karakterrel kezdhetünk, amilyennek csak szeretnénk. A három frakció 3-3 néppel képviselteti magát a harcokban, illetve akad egy plusz faj is, az Imperial, akit csak azok kapnak meg, akik a gyűjtői változatra voksoltak a kasszáknál. Azért a többieknek se fájjon a feje, hiszen a Daggerfall Covenant zászlaja alatt lehetünk majd redguardok, orkok, vagy épp bretonok, az Ebonheart Pactből választhatjuk a dunmereket, a nordokat, vagy az argoniaiakat, míg az Aldmeri Dominiont az altmerek, a bosmerek és a khajitok erősítik. Természetesen mindegyik faj egyedi küllemmel, megítéléssel és képességekkel rendelkezik, tehát például a nordok ellenállóbak a hideggel szemben, a khajitok jobban látnak a sötétben, az argoniaiak pedig tudnak lélegezni a víz alatt. Miután kiválasztottuk, hogy nordok leszünk, mert ugye mindenki az lesz, akkor belőhetjük a sérónkat, a szemünk színét, a tetkóinkat, meg minden olyan egyebet, amit csak a Sims-ben szokás. Ha ez is megvan, akkor jöhetnek a kasztok 4 különböző választási lehetőséggel: a Templar a tank, a Dragon Knight a harcos, a Sorcerer a varázsló, míg a Nightblade a rugó. Bár elsőre úgy tűnhet, hogy ezek alaposan behatárolják a lehetőségeinket, erről bizony szó sincs, ugyanis az Elder Scrolls hagyományoknak hála bárkiből lehet bármi, maximum a képességek zavarhatnak be egy kicsit a képbe, de erről majd később. Tehát, ha kiválasztjuk mondjuk a varázslót, akkor semmi akadálya annak, hogy karddal és pajzzsal osszuk a lángnyelveket, így tényleg ránk van szabva, hogy miből mit hozunk ki. Persze vannak jobban működő párosítások, de nincs elveszett kombináció, itt mindennek helye van és mindenki megtalálhatja a helyét a világban, a csatatéren, vagy egy party-ban. Tehát, miután már nagyjából 2-3 órát ültünk a monitor előtt, nem ártana belépni a játékba, úgyhogy nézzük is meg, milyen lett ez a TESO.



The Elder Scrolls Online



Elsőként is szögezzük le, hogy a játék gyönyörű. Bármelyik kezdő területen is vagy a három közül, garantáltan elkápráztat, ráadásul az összes eddigi Elder Scrolls játék helyszíneinek jellemzői megtalálhatók a bejárható területen, kezdve Morrowind furcsa építésű házaitól, egészen Skyrim északi hegyvidékéig. Külön öröm, hogy a játék gépigénye meglehetősen alacsony, elég jól van optimalizálva és még egy nagyobb csata közben sem akad, vagy kezd el laggolni. Szintén kiemelendő a játék zenéje, ami valami elképesztő lett, ugyanúgy bevonz, mint a korábbi Elder Scrolls játékoknál, sőt a szinkronszínészek munkája is a tökéletesség határát súrolja, ráadásul a listán találunk pár nagyobb nevet is. A körítés tehát elsőrangú, tökéletes, már csak a tartalom kérdéses. Nos, azzal sincs sok gond, mert a bejárható terület hatalmas, a felfedezhető helyszínek száma szintén nem alacsony az összesen több mint 10000 NPC pedig vígan bízza ránk apró-cseprő dolgaikat. Külön öröm, hogy mindegyik quest szinkront kapott, a teljesítésre váró feladatok pedig nem tartalmaznak semmilyen MMORPG klisét, inkább úgy képzeljétek el, mintha egy single player Elder Scrolls címmel játszanátok, csak persze többen. Egyszerűen nincs olyan küldetés, amit ne akarnánk megoldani, mert mindegyik remekül van kitalálva, több lépcsős és még az adott területre is befolyással lehet. Ugyan sokakat megrémíthet, hogy az első pár óra csak lassan indul be, de amint kiérsz az első komolyabb területre, amint megindul a quest folyam és amint elkap a főküldetés szele, nos, onnantól válik a játék igazi, nagybetűs Elder Scrolls élménnyé.



The Elder Scrolls Online



A harcrendszer a szokásos vonalat követi, tehát valós időben kaszabolhatjuk le az ellent (egy vörös körív azért jelzi, hogy épp kit csapkodunk), de különbség, hogy rendelkezünk egy skill barral, ahová a visszatöltődő és cooldownnal rendelkező skilleket pakolhatjuk ki. Kapunk lopakodást, védekezést és vetődést is, talán ez utóbbi tűnhet a leghasznosabbnak, de higgyétek el, aki köddé tud válni, az sokszor egy veszettnek tűnő csatás is megfordíthat. Sajnos az animációk nem épp a legszebbek, ezzel mindig is küzdött a sorozat, de míg a Skyrimben legfeljebb belülről néztük az eseményeket, itt rajtunk kívül több suta karakter is található, ami azért kicsit furcsán fest. Szerencsére ezzel együtt lehet élni, ez azonban a temérdek szörnyre már nem mondható el, így tehát muszáj lesz harcolnunk, méghozzá sokat. A játék nem támogatja a farmolást, tehát inkább a questek teljesítésével fogunk szinteket lépni, ami mindenképp pozitívum, de jobb, ha felkészültök, mert rengeteg rondaság állja utatokat a nemes célotok felé. Felfedezni valóból akad bőven, templomok, barlangok, elhagyatott várak várnak arra, hogy az általad kreált hős egyedül, vagy többedmagával kipucolja őket. Az ellenfelek listája is meglehetősen széles, külön öröm felfedezni pár régebbi ismerőst a tömegben.



The Elder Scrolls Online



A fejlődési rendszer alapjai is megmaradtak, azaz a képességeink úgy fejlődnek, ahogy használjuk őket, de kapunk skill pontokat is, ahogy azt már a Skyrimben láthattuk - ráadásul minden szintlépést követően eloszthatunk egy pontot az élet, a mana és a fatigue között -, ezúttal azonban nem az alaptulajdonságokat fejleszthetjük (ami egyébként logikus is), mivel úgy elég sok terminátor szaladgálna a mezőkön. Persze fejleszthető skillből most sem lesz kevés, minden fegyver és páncélfajta külön ismerettel rendelkezik, de mágiából is van egy kevés, a kasztspecifikus trükkökről és a craftolásról már nem is beszélve. Ez utóbbi egyébként kibővült a Skyrimhez képest, rengeteg páncélt, fegyvert és gyógyitalt gyárthatunk magunknak, amiket érdemes is kihasználni, mert legrosszabb esetben aranyért adhatunk túl rajtuk a boltban. A céhekhez történő csatlakozás is megmaradt, ennek hála pedig további bónuszokat kapunk, amik sokszor menthetik meg az életünket. Az aktív skillek mellett egyébként jó pár passzívat is alkalmazhatunk, teszem azt jobb lopakodás, gyorsabb futás, több élet, vagy valamilyen tulajdonság felturbózása. Ezeket egyébként könyvekkel is fejleszthetjük, ráadásul érdemes is olvasni, mivel a több száz iromány mindegyike érdekes, sőt egyes darabok még tippeket és új küldetéseket is adhatnak nekünk.



The Elder Scrolls Online



A menürendszer szintén ismerős lehet, kapunk iránytűt, amivel még a vakok is a megfelelő helyszínre találhatnak, de a veteránok azért észrevehetnek pár változást és megmondom őszintén, nekem sokáig szoknom kellett az ALT-tal történő kilépést, de annyira nem vészes a helyzet, plusz a beállításokban bárhogy babrálhatjuk a dolgokat. Itt jegyezném meg, hogy a single player játékokban divatos loot rendszer innen kikerült, ami nem is csoda, hiszen mindenki meggazdagodna, ha még a bugyit is leszedhetnénk az ellenről. A The Elder Scrolls Online-ban jóval kevesebb tárgy üti a markunkat, ezért az arany értéke jócskán felértékelődik. Itt nem lesz olyan, hogy félistenként, egymillió arannyal a farzsebben ugráljuk keresztül-kasul a világot, úgyhogy aki ilyen élményekre vágyik, az csalódni fog. Azt viszont meg kell érteni, hogy a változtatásokra szükség volt, mert nem minden rendszer működött volna makulátlanul: ami a Skyrimben, az Oblivionban és a Morrowindben okés, az itt kicsit furcsán venné ki magát.



The Elder Scrolls Online



Bár eddig leginkább az egyjátékos élményről beszéltem, a Zenimax a többjátékost részt sem hanyagolta el, kapunk PvP harcokat, raideket, de a leginkább érdeklődést kiváltó rész kétségkívül az Alliance War, ahol a győztes pár hónapra még a trónra is felülhet, így szerezve extrákat a frakciójának. Miután elértük a 10-es szintet, bátran csatlakozhatunk a különféle realmekbe, ahol kezdődhet az igazi háború. Ilyenkor új helyszínekre kerülünk és egy teljesen más rendszerben fejlődünk, így küszöbölve ki a játékosok közötti különbségeket. Hatalmas csatákban vehetünk részt, igazi várostromokban, amikkel pontokhoz juttathatjuk saját frakciónknak, így szerezve meg a végső trónt, hogy aztán a királynak pár hónapig felénk billenjen a keze. Őszintén szólva nem számítottam arra, hogy már most ennyire jól fog működni a játék ezen része, nem vagyok egy nagy PvP mágus, de élvezettel csatlakoztam be a nagy egészbe újra és újra. Külön öröm, hogy még a legnagyobb csaták közben sem laggolt a játék, így könnyítve meg a játékosok dolgát és bár akad a felhozatalban pár erősebb kaszt, a balanszból eredő problémákat biztos orvosolni fogják a későbbiekben.



The Elder Scrolls Online



Sajnos azonban az Elder Scrolls játékok rákfenéje, a rengeteg bug itt is megtalálható, amik száma ugyan a béta óta jelentősen apadt, de még mindig több van belőlük a kelleténél. Befagyott szörnyek, nem működő insták, beakadt NPC-k és így tovább, de szerencsére nagyobbik részük nem befolyásolja a történet előre menetelét, illetve sokszor egy gyors restart megoldja a gondokat. Nagyobb probléma viszont, hogy a játék rengetegszer nem érződik multiplayernek, inkább olyan, mintha magányosan játszanánk. Ez egy MMORPG esetében kicsit problémás és bár ott a lehetőség, hogy társakat kerítsünk magunknak és együtt harcoljunk az igazságért, nem érezzük valóban szükségességét a kooperációnak, mert egyedül is vígan elboldogulhatunk. Ez gond, de pár ügyesen megtervezett event talán megoldhatja ezt és akkor már nyugodtan összecuccolhatunk bárkivel, így talán nem fogjuk azt érezni, hogy belekényszerítenének minket a közös játékba.



The Elder Scrolls Online



És akkor a végére hagytam a feketelevest, az árát. A mai világban, ahol már a free-to-play az úr és a World of Warcraft fizetési modelljének is egyre inkább leáldozóban van, szóval ezekben az időkben sokak szerint hibás döntés volt, hogy a The Elder Scrolls Online a fix ár mellett még havidíjat is kér az élményért. Szerintem nincs teljesen igazuk és meg is indoklom, hogy miért. Ha free-to-play lenne, ellepné a játékot a tömeg és ez nem tenne jót sem a szervereknek, sem pedig az élménynek. A havidíj ugyan kicsit erősnek tűnhet, de jómagam érzek benne akkora tartalmat és lehetőséget, hogy rajtam kívül még sokan bizalmat szavazzanak a játéknak, még a fentebb emlegetett hibák ellenére is, hiszen a TESO nem kerül sokkal többe, mint mondjuk a World of Warcraft. Azt szintén érdemes megjegyezni, hogy ennek a rendszernek hála talán kevesebb, azonban tartalmasabb DLC-kkel szúrhatják ki a szemünket, de belül tudom, hogy a sok fanyalgó miatt pár hónapon belül akár fel is rúghatják az előző terveket. Arra azonban senki ne számítson, hogy ingyenes lesz, egy ekkora projekt egyszerűen nem engedheti meg magának ezt a luxust, se pénzügyi, se pedig megítélés szempontjából, hiszen annak idején az SWTOR-t is mindenki kiröhögte.



The Elder Scrolls Online



A Blizzard játékából kiindulva tehát a közösség hajlandó lehet fizetni feltéve, ha megfelelő ellenszolgáltatást kap a pénzéért cserébe és nem látok olyan indokot, hogy miért mondjunk nemet a TESO-nak. A játék remekül hozza az Elder Scrolls hangulatot, a látványa pazar, a tartalom egyszerűen elképesztő, a PvP jó ötletekkel van tele, a történet remek, a hangulat pedig beszippant és nem is ereszt egy jó darabig. Nem olcsó, valóban nem az, de ha egyetlen egy MMO lesz, amire idén pénzt szeretnél költeni, akkor szerintem a Bethesda-nal jobb helyet nem is találhatnál a pénzednek, mivel nemcsak az Elder Scrolls rajongókat győzheti meg az igazáról, hanem az MMO fanokat is, Wildstar ide, World of Warcraft oda. A The Elder Scrolls Online tehát jött, látott és meggyőzött arról, hogy az univerzumban a single player után is van élet és bár nem tökéletes, akadnak bugok, az elemeit már megannyiszor láthattuk korábban és az élmény sem teljesen online, a Guild Wars 2 után ez lesz a második olyan MMORPG, amire mindenképp beruházok. Találkozunk a csatatéren!


The Elder Scrolls Online






Címkék:  The Elder Scrolls Online, Bethesda Softworks, Zenimax Online, PC, Teszt


lap teteje

 

rogue

 

Heti hírek

 

Facebook csatornánk

 

Szavazás

<a href="http://www.sodahead.com/entertainment/mi-a-velemenyed-az-oldalrol/question-2185987/" title="Mi a véleményed az oldalról?">Mi a véleményed az oldalról?</a>