Mario Kart 8 Wii U (írott) Teszt - Száguldás, Nintendo, Szerelem

DeathEvil • 2014-06-03 17:22:16 • Rovat: Tesztek


Mario Kart 8



A Mario Kart 8 tipikusan az a játék volt, amitől az égvilágon semmit sem vártam és több órás vigyorgós szórakozás lett a vége. Korábban nem nagyon merültem el a sorozatban, gondoltam egy Kart játék, az csak egy Kart játék. Az elmúlt időkben csapattuk Sonicékkal, a Formula 1 pilótákkal, sőt még a Sony-s Sackboy-ékkal is, így azt hittem Mario-ék nyolcadik alkalommal már tuti nem tudnak majd sem újat mutatni, de szerencsére az eredeti Kart királyok ezúttal is odatették magukat.



Mario Kart 8 Wii U Teszt



A játékban egyébként műfajt megreformáló változásokkal nem találkozhatunk, azonban olyan hangulattal, színvonallal és játékélménnyel kecsegtet, ami még számomra is megdöbbentő volt. Ebben pedig a konzolnak is nagy szerepe van a méretes kontrollerével, mivel bárhol is legyünk a lakásban, felkapva a táblát már nyomhatunk is pár menetet. Nincs is jobb néhány budin kinyomott, vagyis pontosabban lenyomott versenynél, esetleg este szundi előtt a puha ágyban még megfingatni pár cimborát. A játékmenet a már megszokott módon zajlik, elrajtolunk és a legjobb helyezést kell hoznunk, miközben a legidegesítőbb power-upokat vethetjük be (vagy rosszabb esetben kaphatjuk be), melyek révén sosem mehetünk biztosra. Hiába szerezzük meg az első körben a vezetést, bármikor érkezhet hátulról egy váratlan meglepetés.



Mario Kart 8



Versenyek előtt összeállítjuk a vasat, persze mindegyik elem befolyással van a gép tulajdonságaira, mint a gyorsulás, sebesség, vezethetőség (kinek mi a fontos), de folyamatosan kapjuk a jó teljesítményünk után az újabb karaktereket és járműalkatrészeket is. A rajtrácsról kilőve pedig végre szembesülhetünk a Mario Kart 8 újdonságaival, ugyanis a pályákat valami eszméletlenre sikerült megalkotnia a Nintendonak. Nem csak látványban extrémek, színesek, izgalmasak, mozgalmasak, de a 16 új pálya mellett kapunk további 16-ot a széria korábbi felvonásaiból is. A futamok során a versenytársak okozta kellemetlen pillanatokon túl, olykor még a megelevenedő környezet is befűthet nekünk. Hatalmas halak, kalapácsok, mozgó kövek, villámok, rákok, más járművek, az úton bóklászó tehenek, vagy egy óriási felszálló repülőgép keresztezheti utunkat. Az autók és motorok repesztenek a víz alatt is, illetve egy ugratóra ráhajtva a magasban kinyílnak a siklóernyők egy kis repüléshez, de ezúttal megjelennek a pályákon úgynevezett antigravitációs szakaszok is, ahol elektromágneses elven lebegnek a verdák és így az út bármilyen irányt vehet. Oldalt, plafonon fejjel lefelé, egyszerűen nincs lehetetlen, rengeteg az alternatív útvonal így a helyszínek rengeteg lehetőséget rejtenek. A rosszalkodást segítő banánhéjak, bombák, teknőspáncélok mellett négy új power-uphoz is szerencsénk lehet. A háromszor eldobható bumeráng virág, és a bénító kürt mellett jópofa a mindent felzabáló piranya növény, míg a Luckey 7-t ezúttal a Crazy 8 Jolly Joker váltja.



Mario Kart 8



A vezérlésre számos lehetőségünk van, de ha csak az alap Wii U csomaggal rendelkezünk, akkor sincs probléma a GamePadel is tökéletes az irányítás, persze használhatunk Wii-s Remote-okat, Pro Controllert, Wii Wheelt vagy a GamePad mozgásérzékelőit, így a csapatos helyi osztott képernyős többjátékos élvezkedésre bőven van opció. A GamePad kijelzője másodlagos képernyőként funkcionálva pályarajzot és a helyezéseket mutathatja, na meg persze Off-TV Play módban főképernyőként bárhol versenyezhetünk, ráadásul a kisképernyőn talán még mesésebben fest az új Mario Kart. Játékmódokkal mondjuk nem halmoztak el, mivel a Grand Prix versenyeken túl kapunk egy átalakított lufi vadászós Battle módot, gyakorlásra, pályák kiismerésre Time Trials módot, valamint természetesen többjátékos lehetőségeket, melyeknél a saját kezűleg paraméterezett bajnokságok létrehozása igen jó elképzelésnek bizonyult. Ráadásul az online versenyeknek ketten is nekiugorhatunk, amolyan online lokális kooperatív multiként.



Mario Kart 8



A Mario Kart újdonságai között található még a Mario Kart TV megjelenése, mellyel megoszthatjuk a legszebb pillanatokat ismerőseinkkel a YouTube-on. Mások versenyeit böngészve tanulhatunk, számunkra eddig ismeretlen lehetőségeket leshetünk el, a visszajátszásokkor a kameraállások dögösek, melyeket lassításokkal tovább fokozhatunk. Örömteli, hogy egyáltalán nem érezni a rókabőr illatát, egy tucat Kart játék helyett ütős újgenerációs Mario Kartot kaptunk. Talán szépen lassan egyenesbe jöhet a Wii U, egy újabb ilyen jelnek lehettünk tanúi ha go-kartba pattanunk. Élvezetes játékmenet, vezérlési lehetőségek garmadája, igazi HD látvány, színvonalas zenék, jópofa Marios cincogások hangok terén, na meg idegtépő és kiidegelő futamok a legvadabb helyszíneken. A vásárlók jutalma pedig nem csak az önfeledt szórakozás lesz, ugyanis a Nintendo még plusz egy játékkal is megörvendezteti azokat, akik bizalmat szavaznak konzoljuknak és a go-kartos őrületnek.


Mario Kart 8






Címkék:  Mario Kart 8, Nintendo, Wii U, Teszt


lap teteje

 

rogue

 

Heti hírek

 

Facebook csatornánk

 

Szavazás

<a href="http://www.sodahead.com/entertainment/mi-a-velemenyed-az-oldalrol/question-2185987/" title="Mi a véleményed az oldalról?">Mi a véleményed az oldalról?</a>